A Tények szerint a közszolgálati tévében műsorvezetőként dolgozó Bényi Ildikó gyermeke is azok között a tinik között volt, akiket a Balaton Soundon a DVBBS nevű kanadai DJ-páros hívott be az öltözőjébe. A Bors kedden arról írt, hogy a korábbi hírekkel ellentétben összesen hat lány járt náluk. Hárman elmentek a helyszínről, a másik három viszont ott maradt, és rosszul lett.

A lányomat annyira megviselte az egész esemény, hogy egyelőre nem tudott még nyilatkozni. Gondolom, most mindenki számára érthető, hogy egyelőre a testi és lelki felépülése a legfontosabb. Folyamatosan kapcsolatban vagyok a hatóságokkal, és mindent elkövetek azért, hogy az igazság kiderüljön

– mondta el a Tényeknek Bényi Ildikó.