A rendőrség vizsgálja azokat a fotókat és videókat, amelyeket a DVBBS-koncert után készítettek a telefonjaikkal a tagok öltözőjében a rajongók – írja a Bors. Mindez azért fontos, mert a két dj távozása után ebben az öltözőben ájult tizenéves lányokat találtak, és ezekről a felvételekről kiderülhet, hogy pontosan mi történt velük.

A Blikk tegnap azt írta, hogy maga az öltöző volt bekamerázva, és ezeket a felvételeket ellenőrzi a rendőrség.

A dj-k ellen drogbirtoklás miatt folyik eljárás, de elképzelhető, hogy ehhez további vádak csatlakoznak: segítségnyújtás elmulasztása (ha kiderül, hogy tudtak róla, hogy a lányok rosszul vannak, és mégis elhagyták a helyszínt) és drog átadása (ha ők adtak kábítószert a lányoknak).

A Facebook-oldalukon egyébként július 9-e óta nem tettek közzé semmit, így a történtekre sem reagáltak. A magyar kommentelők viszont helyettük is szóvá teszik a dolgot.