horoszkóp

Elfogták a férfit, aki autólopás közben okozta egy gödöllői nő halálát

2016.07.29. 15:29 Módosítva: 2016-07-30 15:14:26

A rendőrség július 29-én, pénteken egy isaszegi sörözőben fogta el a 35 éves Sz. Lajost, aki a gyanú szerint egy nappal korábban, csütörtök este autólopás közben sodort el egy 24 éves gödöllői nőt, ezzel a halálát okozva. A férfival szemben egyelőre rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Update: A Velvet úgy tudja, hogy a férfit vasárnap délelőtt helyezheti előzetesbe a biróság, emberölés miatt.

A jelenlegi adatok szerint a 24 éves gödöllői nő július 28-án a késő esti órákban állt meg autójával a házuk előtt, majd kiszállt, hogy kinyissa a kaput. A férfi ekkor beült a kocsiba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A nő az autóba kapaszkodva akarta megállítani, de a tolvaj gázt adott, és maga után vonszolta, majd az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve őt. Áldozata olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A nyomozók július 29-én 14 óra 30 perckor fogták el Sz. Lajost Isaszegen. A férfit előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, kihallgatása jelenleg is folyamatban van., írta a police.hu

Update: A Blikk szerint a fiatal nő a fővárosi Turay Ida Színház egyik munkatársa, B. Zsófia volt, aki egy nappal korábban ünnepelte a születésnapját.

Egy napsugárral kevesebb a Földön, egy csillaggal több lett az égen. 2016. július 28-án egy aljas, kis stílű gazember elrabolta színházunk legszebb mosolyát. Gödöllőn el akarta lopni Zsófi autóját, de ő nem hagyta. Harcolt, küzdött érte, mint mindig mindenért, de végül ez a kis törékeny lány maradt alul. Ez a szőke, csupa mosoly, örök pozitív, energikus, kedves lány nincs többé. A nézők hiába keresik majd a pénztárban, nem lesz ott, hogy segítsen, hogy az új előadásokról meséljen. Fiatal volt, kedves és szép. Tőle fosztott meg bennünket egy gyilkos, aki elfutott a tett színhelyéről

– emlékezett rá a színház igazgatója, Darvasi Ilona.

15%
3899 Ft
3315 Ft
20%
2999 Ft
2400 Ft