Csak, mert egy ilyen helyzetben az ember akaratlanul is elképzeli az illetőt, aki szándékosan kárt tett a tulajdonában, és valószínűleg nem az alábbi megoldásra számítana.

A police.hu-tól értesültünk a június 19-ei, kecskeméti eseményről, amelyet a helyszínen lévő biztonsági kamera rögzített. A Kecskeméti Rendőrkapitányság  rongálás vétség  miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

A videón az látszik, hogy egy nő 2016. június 19-én, 17 óra 15 perckor  (a képen látható dátum ne zavarja meg!) Kecskeméten, a Csalogány utca és a Mikszáth Kálmán körút kereszteződésében meglepő nyugodtsággal odasétál egy parkoló autóhoz, és egy kulccsal végigkarcolja az oldalát, majd továbbáll. 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki felismeri a videón látható nőt, illetve a személyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-000-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.