Csütörtökön egy órára teljesen leállt a Szárnyas fejvadász 2 forgatása, a Velvet információja szerint a stáb ugyanis annak a 28 éves fiatalembernek a temetésén volt, akire augusztus 28-án bontás közben omlott a díszlet az Origo Filmstúdióban. E. Gábor olyan súlyos koponya és bordatörést szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Velvet telefonon elérte a fiatalember édesapját, akitől megtudtuk, hogy fiát szeptember 8-án délután, a gyáli Új köztemetőben helyezték végső nyugalomra. A rokonokon és hozzátartozókon kívül a temetésen ott volt a film rendezője, és egyik főszereplője, Ryan Gosling is.
- mondta az apa.
A 28 éves férfi hónapok óta díszletépítőként dolgozott a produkcióban. A család a baleset körülményeiről egyelőre még csak keveset tud.
Ketten álltak az állványon, a kollégája próbált Gábor után kapni, de nem érte el. Hiába jött gyorsan a segítség, sajnos nem sikerült megmenteni az életét.
- tette hozzá az apa.
A történtek után az Origo Filmstúdió rövid közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy a férfi a műtermet bérlő produkció egyik alvállalkozójának a dolgozója volt, a baleset körülményeiről pedig nem nyilatkozhatnak. Akkor kerestük a filmet gyártó Mid Atlantic Films-t is, de kérdéseinkre nem válaszoltak.
A Fővárosi Főügyészségtől viszont megtudtuk, hogy
A stáb egyébként a baleset után gyűjtést szervezett a díszletépítő családjának, akik végül ebből fedezték a temetést.
A Szárnyas fejvadász második részének forgatása nyáron kezdődött Magyarországon. A filmet Denis Villeneuve rendezi, a főbb szerepekben Ryan Gosling, Harrison Ford, és Jared Leto tűnnek fel.