horoszkóp

Késelés miatt zárták le a Kőrösi Csoma Sándor utat

2016.10.01. 06:58 Módosítva: 2016-10-01 09:10:11

A 10. kerületben történt esettel kapcsolatban kerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és észletes tájékoztatást ígértek az üggyel kapcsolatban. 

A Police.hu-n kiadtak egy közleményt, amelyből kiderül, hogy szeptember 30-án, este 10 óra körül történt az eset. 

Már folyik a nyomozás C. Boldizsár, 40 éves budapesti lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szóváltást követően több alkalommal is megszúrta áldozatát, aki így életveszélyes sérülést szenvedett.

Mutatunk egy helyszínen készült képet, amin a véres beton látszik.

A sértettet kórházba szállították, az adatgyűjtés során szerzett információk szerint a késelés feltételezett elkövetőjét, pár órával később, hajnali 1 óra 40 perckor a lakásán elfogták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták.