Késésben lehetett az a vonat, ami 2009. január 5-én a pesterzsébeti vasútállomáson maga alá rántott egy férfit. Aranyos Sándor hazafelé tartott és az álló szerelvényről akart leszállni, amikor az hirtelen elindult, ő pedig a peron és a vonat közé esett. A baleset következtében könyök alatt elveszítette az egyik karját, és a lábait is csak hosszas rehabilitációval sikerült megmenteni.
Aranyos szerint a balesetet el lehetett volna kerülni, ha a mozdonyvezető nem csupán fél percet hagy az utasoknak a leszállásra, hanem betartja a kötelező egyperces várakozási időt. Akkor sem eshetett volna ki, (vagy ugorhatott volna le a vonatról), ha az ajtók indulás előtt automatikusan bezáródtak volna. A szerelvény viszont régi típusú – nem automatizált – volt, ezért
Aranyos beperelte a MÁV-ot, bízva abban, hogy elismerik a vasúttársaság felelősségét, és kártérítésre kötelezik. A bíróság elsőfokon ugyan megállapította, hogy a baleset megelőzhető lett volna, ha a szerelvény ajtajai automaták vagy távműködtetésűek, mert akkor azokat a vonat indulását követően, de közvetlenül előtte sem tudta volna senki kinyitni, végül mégis az a döntés született, hogy a baleset elháríthatatlan okból következett be, ezért a vasúttársaság felelősségét sem állapították meg.
Síp? Minek?
A vonat utasai közül egyébként a tárgyaláson többen is megemlítették, hogy a megszokott, indulást jelző sípszót nem hallották közvetlenül a baleset előtt. A MÁV képviselői szerint nem is hallhatták, hiszen a síp nem kötelező kellék.
Aranyos fellebbezett az elsőfokú döntés ellen, szerinte ugyanis a bíróság „elfogulatlannak tartotta″ azokat a tanúkat, akik egyhangúlag állították, hogy a férfi szándékosan ugrott ki, nem pedig kiesett a vonatból. Szerinte viszont aggályos, hogy az egyik elfogulatlan tanú éppen az érintett mozdonyvezető, a másik pedig egy volt MÁV alkalmazott volt.
A fellebbezésben Aranyos azt is jelezte, hogy a két férfi tanúvallomása teljes ellentmondásban állt más tanúk állításaival. Hozzátette azt is, hogy a késésben lévő vonat alig félperces várakozási ideje miatt senkinek nem volt lehetősége a biztonságos le- és felszállásra.
Bár a bíróság másodfokon végül megállapította a MÁV kártérítési felelősségét, az ügyet aztán a
így az eljárás kezdődik elölről.
a vonat akkor indul el, amikor a mozdonyvezető akarja
A MÁV kommunikációs igazgatóságán a Velvetnek azt mondták, hogy Aranyos ügye valójában egy 2009-es szabálysértési eljárás folytatása, amely szerint
Ő viszont azt állítja, hogy fizikai képtelenség úgy leugrani egy vonatról szándékosan, hogy az ember a peron és a vonat közé essen.
A MÁV azzal érvel, hogy nem létezik kötelező egy perces várakozási idő, a menetrendben ez csak tájékoztatásul szolgál.
A szerelvények viszont nyitott oldalajtajú kocsikkal nem is indulhatnak el. Elvileg. A MÁV kérdéseinkre azt írta, hogy
Amennyiben a központi záras kapcsolat meghibásodik, az ajtóvezérlő berendezés a nyitott ajtót a kocsi 5 km/h sebességének elérésekor önműködően bezárja.
A vasúttársaság kezdetben hajlandó lett volna peren kívül megegyezni a férfival, de ez végül nem történt meg, mert a MÁV ezt korainak, a kártérítési összeget pedig rendkívül eltúlzottnak tartotta.
Azóta az utas újabb ajánlattal nem kereste meg a vasúttársaságot. Nagyon sajnáljuk, ami vele történt, de társaságunk fenntartja, hogy munkatársaink szabályszerűen és körültekintően jártak el. A MÁV-csoport emellett számos kampányban hívta fel (és hívja fel a jövőben is) a figyelmet arra, hogy mozgó vonatról leugrani tilos és életveszélyes
– tette hozzá a MÁV.
Más kérdés, hogy ma már a legtöbb szerelvény ajtaja automatizált, így jóval nehezebb is a hermetikusan lezárt ajtón keresztül kiugrani vagy kizuhanni.
Aranyos Sándor ügyében lassan nyolc éve megy a huzavona. A valaha kőművesként dolgozó, két gyerekes családapa most 37 éves, de gyakorlatilag kizárt, hogy normális életet éljen és a szakmájában dolgozzon. Sérült keze miatt ugyanis pont azt nem tudja csinálni, amihez ért.
A tárgyalás novemberben folytatódik.