Tagadja, hogy bántotta volna nyolc hónapos kislányát az a fertőendrédi nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy október 8-án, szombaton megölte a csecsemőjét. A 28 éves anyát a rendőrök már a hétvégén őrizetbe vették, kedden pedig a Győri Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A bíróság attól tart, hogy újabb bűncselekményt követne el. A nőnek ugyanis se állandó lakhelye, se bejelentett tartózkodási helye nincs, hivatalosan pedig jövedelme sem. Szívességi lakáshasználóként élt egy férfinél, itt történt a tragikus eset is

– mondta Máté Kinga, a bíróság szóvivője.

A nővel szemben eljárás folyik csoportos garázdaság miatt, korábban pedig vagyon elleni cselekmények miatt is volt már börtönben. Most halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják.

A nő kirendelt védőügyvédje lapunknak azt nyilatkozta, hogy a nő eddig nem tett beismerő vallomást, és azt állítja

hogy nem bántotta a gyerekét és nem emlékszik semmire arról az estéről. 

A kislány állítólag még Svájcban született, az anya csak idén májusban költözött vissza Magyarországra. Úgy tudjuk, hogy szombaton este az élettársa vette észre, hogy rosszul van a gyerek, ezért hívta ki háziorvost, aki pedig a mentőket és a rendőrséget is értesítette. A településen többen úgy gondolják, a nő azért bánthatta a babát, mert az sokat sírt.

Idén májusban egy  recski pár a halott csecsemőjükkel ment háziorvoshoz, és azt állították, hogy a gyerek kiesett a babakocsiból, miután azt a kutya fellökte. Végül kiderült, hogy az apa verte halálra a csecsemőt, mert nem tudta elviselni a sírását.

 Nehezen lehet észrevenni a sérüléseket babákon

Dr. Mekler Róbert, gyermekorvos szerint az egy éves kor alatti csecsemőknél általában nagyon nehéz felismerni, ha bántalmazták. A legkisebb erőhatástól is belső vérzés alakulhat ki, aminek azonban legtöbbször nincsenek látható jelei. 

Egy megrázástól vagy kisebb ütéstől is belső vérzés alakulhat ki, a hasüregben, és a koponyában. Ennek többnyire látható jele nincsen a babán. Előfordulhatnak különböző színű foltok, véraláfutások a testen, ezek utalhatnak bántalmazásra. Egyéves kor felett az ismételt törések lehetnek árulkodó jelek a kézen és a lábon.