A 49 éves Elizabeth Edwardsot és 13 éves lányát, Katie Edwardsot április 15-én átszúrt torokkal találták holtan spaldingi otthonukban. A brutális kettős gyilkossággal két tinit, egy fiút és egy lányt vádolnak. Az ügyben tartott tárgyaláson most az is kiderült, hogy az akkor még csupán 14 éves páros négy nappal korábban, egy McDonald's-ban tervelte ki a vérengzés részleteit, miután pedig a végeztek a két családtaggal, vettek egy fürdőt és megnézték az Alkonyat című filmet.

„Az édesanyát ölték meg először, miközben Katie a szomszédos hálószobában aludt. Mindkettőjüknek átszúrták a torkát”

– ismertette a vádat Peter Joyce ügyész, aki szerint a fiú összesen négy kést vitt magával, de csak a legnagyobbat használta. 

Nem akartak zajt csapni

Elizabeth Edwards kezén öt másik sebet is találtak, ami arra utal, hogy megpróbált szembeszállni támadójával. Lányát kétszer szúrták nyakon, akkora erővel, hogy a penge az egyiknél egészen a gerincéig hatolt. A tinik előre megbeszélték, hogy a fiú a torkukat fogja megcélozni. Így akarták megelőzni, hogy zajt csapjanak. A fiú igyekezett mindent megtenni, hogy elkerüljék a lebukást: a késelést követően a saját párnájukat szorította áldozatai arcához, hogy elhallgattassa őket.

"irtózom a vér szagától" 

A lány a vérfürdő alatt a fürdőszobában várakozott, mert saját bevallása alapján mindig is irtózott a vér szagától. A beszűrődő hangok viszont a jelek szerint már kevésbé zavarták, mert végighallgatta az anya és lánya haláltusáját. Miután társa végzett velük, közösen fürödtek meg a kádban, majd mintha semmi különös nem történt volna, megnézték az Alkonyatot.

Az eset a rendőröket is megrázta

A rendőrök három nappal később találták meg az áldozatokat a házban, majd őrizetbe vették a fiatalokat. Az egyik egyenruhás, Christopher Fletcher hadnagy az esküdtszék előtt idézte fel a pillanatot, amikor ráakadt az ágyában betakarva fekvő Katie-re.

„Abban bíztam, hogy alszik. Megráztam és rákiáltottam: ébredj fel.”

Elismerték bűnösségüket

A már 15 éves fiú elismerte bűnösségét a bíróságon. Ezzel ő lett a legfiatalabb elkövető Nagy-Britanniában, aki felelősnek vallotta magát egy kettős gyilkosban. Az ügyész szerint a lány sem tagadta részvételét, ugyanakkor hozzátette, hogy akkoriban nem volt valami jó mentális állapotban.

„Határozott volt a szándékuk. Azt akarták, hogy megtörténjen (a gyilkosság)”

– tette hozzá az ügyész. 

Egyelőre nem tudni, az ügyben mikor születhet az ítélet, a tárgyalás tovább folytatódik. 

Via Mirror