horoszkóp
IMG 5200

A kőbányai gyilkos odasétált egy osztrák járőrhöz, és mindent bevallott

2016.10.20. 10:47

Előzetes letartóztatásba került K. László, akit azzal gyanúsítanak, hogy szeptemberben, a nő kőbányai lakásában meggyilkolta B. Irmát. A 32 éves nő holttestére szeptember 20-án talált rá családja.

A Velvetnek a férfi ügyvédje elmondta: K. László teljes beismerő vallomást tett. A rendőrök a gyilkosság helyszínén a 10. kerületi Harmat utcában is meghallgatták, ahol részletesen elmondta mit tett a nővel.

IMG 5174

A férfi a gyilkosság után Ausztriába menekült, öngyilkosságot is fontolgatott, de végül nem tette meg. Inkább feladta magát. 

Ausztriában egyszerűen odasétált egy járőrhöz, és elmondta, mit tett.

 A  férfi kiadatása egy hónapig tartott, a napokban hozták haza Magyarországra. 

Nem akarta kirabolni

Miután B. főnöke gyanúsnak találta a nő telefonjáról érkezett SMS-t, amelyben betegségre hivatkozva jelezte, nem megy be dolgozni, felvette a kapcsolatot a lány családjával. A gyilkossággal gyanúsított férfit gyakorlatilag a rossz helyesírása buktatta le.

Mint azt az áldozat édesapjától megtudtuk, a nő és a feltételezett elkövető között nem volt szerelmi viszony. A férfi a nő egyik barátnőjével volt kapcsolatban. Az apa szerint elképzelhető, hogy azért ölte meg, mert B. tudott rá vonatkozó, terhelő információkról.

IMG 5185

K. ügyvédje azonban ezt megcáfolta, lapunknak a tárgyalás után azt mondta:

nem bosszú, nem szerelmi csalódás és nem is anyagi haszonszerzés miatt ölte meg a nőt.

A Velvet más forrásból úgy értesült: K., miután szakított a barátnőjével, felkereste B. Irmát, és az elmúlt néhány hónapban bizalmas viszony alakult ki kettőjük között. Tehát az áldozat maga engedte be otthonába a férfit. Végül K. egy eldurvult vita után, mérgében gyilkolta meg a fiatal nőt. 

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft