Részegen, több mint 100 km/órás sebességgel csapódott árokba, majd egy fának egy autós még tavaly októberben Toponáron. A sofőrrel két testvére és két barátja utazott:  kisebbik öccse kizuhant a kocsiból és azonnal meghalt, egyik barátja pedig a baleset következtében örökre lebénult.

Borozás után, autóval mentek utánpótlásért

A 23 éves férfi 2015. október 26-án este testvéreivel és ismerőseivel ivott, majd amikor az ital elfogyott, a társaság közösen indult autóval Toponárra, hogy még több alkoholt vegyen. Vásárlás után a sofőr még lehúzott fél deci házi pálinkát, majd utasaival hazaindult Répáspusztára. 

A kocsival 100 -110 kilométer/órás sebességgel mentek lakott területen, amikor egy kanyarban a sofőr elvesztette a jármű fölött az uralmát, és először az árokba, majd onnan egy fának csapódott. A sofőr egyik testvére a kocsiból kizuhant, és a helyszínen életét vesztette, a többiek súlyos sérüléseket szenvedtek.

– ismertette a vádiratot a Somogy Megyei Főügyészség szóvivője. 

Meghalt a testvére, lelépett a helyszínről

A sofőr kisebbik öccse a jobb hátsó ülésen ült, pont azon az oldalon, ahol az autó többször becsapódott, először az árokba, utána egy fának, majd egy ház kerítését is átszakította. Az ügyészség megerősítette lapunk információját, miszerint 

a sofőr, miután megtudta, hogy a testvére meghalt, elmenekült a helyszínről, és csak a baleset másnapján ment haza. Végül az élettársa beszélte rá, hogy adja fel magát a rendőrségen. 

Úgy tudjuk, a répáspusztai férfi jelenleg nincs előzetes letartóztatásban. A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség azonban halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat ellene a napokban, amiért akár nyolc év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Hiába nem szándékosan okozta egy ember halálát, de az ittasság miatt ez az eset sokkal súlyosabb elbírálás alá tartozik, mint a közúti baleset okozása. 

– tette hozzá a szóvivő.