A Pest Megyei Főügyészség emberölés miatt emelt vádat azzal a csévharaszti férfival szemben, aki megfojtotta, majd az M0-s autóút lehajtójánál rakta ki alkalmi partnerének holttestét – közölte Dr. Szabó Ferenc főügyész. 

S. László interneten keresett magának alkalmi partnert. 2015 decemberében vette fel a kapcsolatot egy 24 éves  budapesti nővel, akiért elment Budapestre majd a férfi csévharaszti házához mentek. S. Lászlót azzal vádolják, hogy együttlétük közben megfojtotta a nőt, majd megpróbált megszabadulni a holttesttől. Úgy tudjuk, a férfi szex közben ragasztószalagot tekert a nő kezére, és fojtogatni kezdte, ez okozta halálát(F. Anett a legnépszerűbb internetes partnerkeresőn regisztrálta magát, ott hirdette szexuális szolgáltatásait, de családja nem tudott erről.)

Miután megölte, S. az M0-s autóút vecsési lehajtójánál, a füves területen egyszerűen kitette áldozata holttestét.

A nő csizmájától, kabátjától, irataitól, telefonjától is megszabadult, ezeket is kidobta a kocsiból. Hazament, és úgy tett, mintha semmi nem történt volna.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói órákon belül azonosították a tettest, és elfogták. S. László jelenleg is előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.