Amikor egy gyerek szexuális zaklatásáról lehet hallani, sokak fejében megfordul a a bosszú gondolata. Egy alabamai apa, a 43 éves Jay Maynor viszont nem érte be az elmélkedéssel, és agyonlőtte Raymond Earl Brooksot – a kislánya anyját örökbefogadó férfit –, mert az hosszú éveken át szexuálisan zaklatta gyermekét. A gyilkosság miatt a bíróság 40 éves börtönbüntetést szabott ki rá.

Julia Maynor 4 éves volt, amikor Brooks molesztálni kezdte, és a szexuális zaklatással csak azután hagyott fel a férfi, hogy négy évvel később fény derült tettére. A bíróság 2012-ben 5 év börtönre ítélte, de mindössze 27 hónapot kellett a rácsok mögött töltenie. 

Egy másik férfit is megtámadott

Jay Maynor 2014. június 8-án indult igazságot osztani, miután a történtek kapcsán heves vitába keveredett mostohalányával. Miközben a molesztáló otthona felé tartott, egy kisboltnál félreállt motorjával, és sikertelenül próbált meglőni egy másik férfit, akiről úgy gondolta, hogy szóban zaklatta Juliát. Ezután folytatta útját, és meg sem állt Brooks házáig, és az előkertben két lövéssel végzett az 59 éves férfival.

Lánya miatt vállalta a 40 év börtönt

Az apát még a gyilkosság napján elfogták a rendőrök, majd emberöléssel és emberölés kísérletével vádolták meg. Védőügyvédje, Tommy Drake szerint cselekedetében jelentős szerepet játszott, hogy éveken át mardosta a bűntudat Julia szenvedései miatt. Önmagát hibáztatta, és úgy érezte, cserben hagyta lányát.

Jay Maynor pont ezért ment bele az ügyészség alkujába és tárgyalás nélkül vallotta magát bűnösnek a gyilkosságban. Ezzel lényegében a lányának segített, hiszen így megkímélte attól, hogy a bíróság előtt kelljen felidéznie fájdalmas emlékeit. Az emberölésért végül 40 év, míg az emberölési kísérletért további 20 év börtönt kapott.

Felmentését követelik

Vannak, akik szerint az apa nem érdemli meg, hogy hátralévő életét a rácsok mögött töltse, ezért a change.org weboldalon indítottak petíciót, azt kérve, hogy engedjék szabadon, vagy legalább enyhítsék a büntetését. A védelem és a vád azonban egyaránt úgy gondolja, erre igen kicsi az esély.

Lánya szerint csodálatos apa

Julia Maynor ma már 24 éves és három gyermek büszke édesanyja, de azt mondja, a zaklatást soha nem fogja tudni elfelejteni.

Elvette az ártatlanságomat, minden nap megszenvedem azt, amit Raymond velem tett. Az apám csak védeni próbált, ahogy az apák szokták. Ő egy csodálatos apa – igazából a legjobb

– mondta el az AL.com-nak nyilatkozva.

Via People magazin