Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az ellen a most 35 éves ápoló ellen, aki a Kamaraerdei úton lévő idősek otthonában megfojtott egy 83 éves nőt, egy másik asszonyt pedig megpróbált megölni, de az végül nem sikerült neki. 

A férfi évek óta folyamatos gyógyszeres kezelés alatt állt, amit eltitkolt a munkahelyén. 2015 májusában – magánéleti problémák miatt – munkaidő után, és a szabadnapjain rendszeresen ivott alkoholt, miközben a gyógyszereket is szedte.

Augusztus 4-én az idősek otthonában nappali műszakban dolgozott, ahol a vád szerint az este folyamán hirtelen erős ölési késztetést érzett. Ennek hatására az intenzív osztály egyik kórtermében az egyik ágyban fekvő, 71 éves, legyengült fizikai állapotban lévő nőhöz lépett, kivette a feje alól a párnát és azt a sértett arcára szorította, hogy megfojtsa. Az idős nő azonban kiabálni kezdett, ekkor [a férfi] a párnát visszatette a feje alá, majd elhagyta a kórtermet.

- közölte a főügyészség vádiratában. 

45 perccel később megtette

Nem sokkal – körülbelül 45 perccel – később a férfi bement egy másik kórterembe, hogy az ott ágyban fekvő, 83 éves, állapotánál fogva bármilyen támadás elhárítására képtelen idős nőt megölje. Először egy párnát szorította az arcához, majd megfojtotta az idős, magatehetetlen nőt.

Az életfunkciók ellenőrzésével megbizonyosodott arról, hogy meghalt, ezután elhagyta a kórtermet.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit több emberen, illetve védekezésre képtelen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.

Borítóképünk illusztráció.