A IX. kerületben, a József Attila lakótelep egyik lakásában találtak egy holttestet. A Velvet információja szerint a 80 év körüli idős asszonyt az a férfi ölte meg, akit reggel elsodort a 3-as metró.

Friss: A police.hu megerősítette a Velvet értesüléseit, miszerint a 88 éves K. Istvánt a metrókocsi elsodorta, ezért a férfi a peronra esett, amitől fejsérülést szenvedett, így a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Értesüléseink szerint a férfi életben van, de nincs kihallgatható állapotban.

A rendőrök elmentek a férfi IX. kerületi, Lobogó utca lakcímére, hogy értesítsék a családtagokat a balesetről, ekkor szembesültek vele, hogy

a lakásban holtan fekszik a férfi 84 éves felesége, aki minden bizonnyal bűncselekmény áldozata lett.

A Velvet információi szerint a lakótelepnél még most is helyszínelnek a rendőrök.

A police.hu írja azt is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz 2016. november 30-án, 7 óra 42 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy az idős férfi az Ecseri úti metróállomás Újpest központ felé közlekedő oldalán – feltehetően öngyilkossági szándékkal – a szerelvény alá akart ugrani.

Emberölés elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást.

Kerestük az Országos Mentőszolgálat munkatársait a férfi jelenlegi állapotával kapcsolatban, egyelőre nem kaptunk választ.

Posztunkat folyamatosan frissítjük.