Az Országos Alapellátási Intézet honlapján árulja néhány hete házi gyermekorvosi praxisát a lúgos támadásért nem jogerősen elítélt orvos. Terézváros idén májusban, azután mondta fel a férfi cégével kötött szerződést, hogy a Fővárosi Törvényszék aljas indokból, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és kifosztás bűntettében is bűnösnek találta B. Krisztánt, majd

négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta orvosi hivatásától.

A vád szerint B. Krisztián 2013. március 12-én elkábította volt szeretőjét és maró anyaggal leöntötte a nő nemi szervét. Bár a támadással kezdettől fogva az elismert orvost gyanúsították, a sajtó pedig előszeretettel és rendszeresen számolt be az elmúlt idők legkegyetlenebb csonkításáról, az önkormányzatnak csak az elsőfokú ítélet után lett kínos a gyerekorvos jelenléte. Közleményükben akkor azt írták, hogy

nem kívánnak ilyen súlyos bűncselekmény első fokon elítélt vádlottjával együtt dolgozni, továbbá azt is, hogy amennyiben az orvos a szerződés előtt nem hallgatta volna el, hogy ellene büntetőeljárás folyik, biztosan nem szavazza meg korábban a képviselő-testület a kft.-vel a szerződést.

A jogszabály szerint a praxisjog az egészségügyi államigazgatási szerv által, az orvos részére adott, önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog ,

amely alapján önálló orvosi tevékenység területi ellátási kötelezettséggel, meghatározott körzetben végezhető.

Ezt viszont májusban Terézváros megvonta B. Krisztiántól, így kénytelen továbbadni VI. kerületi praxisán, ahová a hirdetés szerint 530 gyerek tartozik. A jogszabály szerint az eladásra fél éve van, különben praxisa visszaszáll az önkormányzatra.

Az elsőfokú ítéletet az ügyészség és az áldozat is túl enyhének találta. Renner Erika és ügyvédje másodfokon azt szeretnék elérni, hogy testi sértés helyett emberölési kísérlet miatt ítéljék el az orvost, amiért elvben életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat. B. Krisztián viszont továbbra is azt állítja, hogy a támadás idején nem is járt a helyszínen és nem kizárt, hogy a valódi támadó szexuális erőszakot követett el, a maró anyaggal pedig ennek a nyomait akarta eltüntetni.

A Fővárosi Ítélőtábla február 24-én kezdte másodfokon tárgyalni az ügyet, az első tárgyalási nap után a bíró azonban ügy döntött, hogy kiegészítő szakvéleményt készíttet az ügyben korábban dolgozó igazságügyi orvosszakértőkkel, ami alapján akár a vád is módosulhat. A szakértőknek január 30-ig kell befejezniük a munkát. A következő tárgyalás február 24-én lesz, március 10-én pedig jogerős ítéletet hirdethetnek.