Nem akarta beengedni a rendőröket, ezért a járőrök rátörték az ajtót arra az idős férfire, akinél csütörtökön este megtalálták az eltűnt 7 éves ceglédi kislányt. A Velvet információja szerint a gyerek a 66 éves férfi ágyában feküdt, amikor a rendőrök bejutottak a házba és több olyan nyomot is találtak, ami alapján arra következtettek, hogy a nyugdíjas férfi molesztálhatta a gyereket.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól úgy tudjuk, hogy a férfit őrizetbe vették és büntetőeljárást indítottak. Megkérdeztük, hogy mivel gyanúsítják a nyugdíjast, de a nyomozás érdekeire hivatkozva erre nem válaszoltak.

A kisgyerek eltűnését nevelőszülei jelentették be a rendőrségen még csütörtökön délután, miután a 7 éves kislány nem ért oda 5 éves húgáért az óvodába és az anya felhívta az óvónőket. A szülők három sajátjuk mellett négy nevelt gyereket tartanak el. A Velvetnek az egyik nagyobb testvér ma azt mondta, hogy
A Külső-Budai úti óvodához a kislány csak kietlen ösvényeken és egy vasúti átjárón keresztül tudott eljutni úgy, hogy a férfi házát is érintenie kellett.
- mondta a Velvetnek az egyik óvónő.

A keresésbe a rendőrökön kívül több civil is bekapcsolódott, végül egy fiatalember vezette el a járőröket a nyugdíjas házához. Úgy tudjuk, azért jutott eszébe, hogy ott lehet a kislány, mert emlékezett, hogy gyerekkorában őt is többször megpróbálta becsalogatni magához az idős férfi.