Semmilyen pszichoszexuális zavarban nem szenved, és a beszélgetések valamint a testvizsgálatok alapján nem színlel és nem is szimulál az a mentőgépkocsi-vezető és mentőápoló, akiket a rendőrség azzal gyanúsít, hogy kórházba szállítás közben szexre kényszerítettek egy 17 éves lányt. A kamaszhoz tavaly november 9-én a nevelők hívták ki a mentőket a Kaffka Margit Ifjúsági Gyermekotthonba, mert a lány rosszul lett a szobájában a biofűtől és a mellé elfogyasztott alkoholtól.

Finta Esztertől, a mentőgépkocsi-vezető ügyvédjétől úgy tudjuk, hogy a mentőápolót és ügyfelét is igazságügyipszichológus-szakértő vizsgálta meg korábban. A szakvélemény szerint egyikőjük sem szenved kóros elmeállapotban, nem észlelhető náluk manipulatív attitűd, és az sem feltételezhető, hogy információkat hallgatnának el.

V. Szilvia azt állította, hogy a mentők a kórházba vezető úton, egy kietlen erdős részen tettek neki ajánlatot majd gumikesztyűben több helyen is megtapogatták. A mentők viszont azt mondták, hogy azért álltak félre útközben, mert a lánynak hánynia kellett.

A kamasz egyébként egy napot töltött a Péterfy Sándor utcai kórházban, de az orvosoknak nem, csak később a gyermekotthon nevelőinek beszélt a molesztálásról, akik végül értesítették a rendőrséget. A mentők a kezdettől fogva következetesen visszautasították a gyanúsítást és a szembesítést is vállalták.

Erre korábban indítványt is tettünk, de a szembesítésre egyelőre nem került sor, a nyomozóhatóságon múlik, hogy ez később megvalósulhat-e.

– mondta Finta Eszter, ügyvéd.

Úgy tudjuk, hogy a lányt is megvizsgálta pszichológus szakértő, akinek egy újabb verziót adott elő a történtekről. Bár több szakértői kérdésre nem adott választ, azt viszont nem zárta ki, hogy a lány valóságérzetét torzította a kábítószer. Ezt azonban egy másik szakértő feladata lesz majd tisztázni.

A bíróság a két mentődolgozót korábban lakhelyelhagyási tilalom alá helyezte, az Országos Mentőszolgálat pedig felfüggesztette őket állásukból.