horoszkóp

Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják a zuglói gázolót, marad előzetes letartóztatásban

2017.02.14. 12:02

A Budapesti Rendőr-főkapitányság újabb bűncselekménnyel gyanúsítja azt a 25 éves nőt, aki tavaly november 7-én, bedrogozva halálra gázolt egy idős férfit, és megállás nélkül elhajtott. 

Halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettének megalapozott gyanúját közölték a nővel. 

Korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsították a sofőrt. Az ügy komoly tárgyi súlya miatt a Fővárosi Főügyészség indítványozta a nő előzetes letartóztatásának meghosszabbítását három hónappal, tudtuk meg Bagoly Bettinától, a fővárosi Főügyészség szóvivőjétől. Erről a héten dönthet a bíróság.

A sofőr november 7-én műszempillát ment csináltatni, amikor a Füredi úton kilépett elé a gyalogos, de a baleset után elhajtott, az összetört Audit pedig egy közeli utcában parkolta le. A nő állítólag a szépségszalonban döntött úgy, hogy felhívja a rendőrséget és feladja magát. A rendőrök végül a szalonban fogták el, majd őrizetbe vették.

Még három hónapig biztosan előzetes letartóztatásban lesz a sofőr.
Még három hónapig biztosan előzetes letartóztatásban lesz a sofőr.
Fotó: Velvet

A bíróság a nőt először, első fokon, tavaly november 10-én helyezte előzetes letartóztatásba, de kétmillió forint óvadék fejében lakhelyelhagyási tilalom alá helyezte volna. A döntés ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett, a másodfokon eljáró bíróság pedig helybenhagyta.

A bíróság egy hónappal később, december 10-én megszüntette a nő előzetes letartóztatását és házi őrizetbe helyezte, a döntés ellen a Fővárosi Főügyészség újra fellebbezett. Kiderült ugyanis, hogy a 25 éves nő tavaly áprilisban is bódult állapotban vezetett, és a rendőrök akkor kábítószert is találtak nála. A másodfokon eljáró bíróság december 14-én újra elrendelte a sofőr előzetes letartóztatását