horoszkóp

Négyszer nyakon szúrta lakótársát, de egyikük sem emlékszik semmire

2017.02.15. 09:19

Négyszer szúrta nyakon késsel a lakótársát egy férfi Battonyán. S. László már aludt, amikor barátja hazaért és felébresztette őt, feltehetőleg ennek hatására, az ágya mellett tartott késsel támadt rá. 

Mivel mindketten súlyosan ittas állapotban voltak, egyikük sem emlékszik semmire az estéből. 

Az eset tavaly november 2-án este történt. Koraeste még úgy tűnt, hogy jól szórakoznak, együtt italoztak, de külön mentek haza és utána durvultak el az események. A rendőrség szerint gyakran előfordult, hogy vitatkoztak egymással, de korábban nem fajult tettlegességig. 

Ezt a kést tartotta az ágya mellett S. László, amit használt is.
Ezt a kést tartotta az ágya mellett S. László, amit használt is.
Fotó: Police.hu

A lakótárs életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat eredménye szerint a történtek idején mindketten súlyosan ittas állapotban voltak. A kihallgatásokon pedig egyikük sem tudta felidézni, hogy pontosan mi vezetett a konfliktushoz.

A 42 éves S. László előzetes letartóztatásban van, a rendőrség emberölés kísérletével gyanúsítja. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást lezárta és a büntetőeljárás iratait vádemelési javaslattal továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.