horoszkóp

Valamiért rendőrök és mesterlövészek lepték el a Bródy Sándor utcát

2017.02.27. 13:52

Az Index olvasója több fotót is küldött arról, hogy rendőrök, TEK-esek és mesterlövészek lepték el hétfő kora délután a Bródy Sándor utcát. Az utca mindkét végét lezárták, rendőrök, a TEK, és a mesterlövészek mellett az ELMŰ és a Főgáz szakemberei is a helyszínre érkeztek, mert az egyik Rökk Szilárd utcai lakásban állítólag elbarikádozta valaki magát.

A rendőrség egyelőre nem ad tájékoztatást, a Velvet információja szerint azonban nem történt rendőri intézkedés és a TEK kommandósainak sem kellett beavatkozniuk. Amint kiderül, hogy mibe, posztunkat frissítjük.

Megkaptuk a BRFK válaszát, amiben azt írják, hogy egy 23 éves férfi hétfő délelőtt zavartan viselkedett és egy konyhakéssel a kezében fenyegetőzött.

A férfi édesapja ekkor elhagyta az ingatlant és értesítette a rendőrséget. A fiatalember időközben a bejárati ajtót eltorlaszolta egy szekrénnyel, a kiérkező rendőröket pedig nem engedte be a lakásba. A zavart férfi a járőrökkel nem volt hajlandó kommunikálni, valamint a kezében a késsel fel-alá mászkált a lakásban. 

A VIII. kerületi rendőrök értesítették az Országos Mentőszolgálat és Terrorelhárítási Központ munkatársait. A TEK a műveleti egységét késlekedés nélkül a helyszínre irányította.

A kiérkezésükig azonban a józsefvárosi járőröknek sikerült jobb belátásra bírnia a férfit, aki ennek hatására beengedte a rendőröket és együttműködővé vált. A TEK helyszínen tartózkodó egészségügyi ellátója a férfit megvizsgálta, hogy kiszűrje az azonnali ellátást igénylő kórállapotokat, majd helyszínre érkező mentősök a férfit további vizsgálatok céljából kórházba vitték.