Egy használaton kívüli kútban próbálta elrejteni volt élettársa holttestét egy salgótarjáni férfi, miután dühében megölte az asszonyt.

Földet, köveket és mosógépalkatrészeket is dobált rá, és a kutat járdalapokkal letakarta.

A rendőrség egy évvel később találta meg a nő maradványait. 

Az asszony prostituáltként dolgozott, élettársa pedig megelégelte a nő életvitelét, és 2014 tavaszán elköltözött tőle. Ennek ellenére időnként lefeküdtek egymással, igaz a férfinek ezután már fizetnie kellett a szexért, alkalmanként ötezer forintot. 

A nő emelte a tarifát

2015. májusában a szexuális együttlétük után a nő a neki járó ötezer forinton túl több pénzt próbált meg kérni a férfitől, arra hivatkozva, hogy anyagi gondjai vannak. A férfi felajánlott egy kisebb összeget, de volt élettársa ezt kevésnek találta. 

A férfi ezen feldühödött és jobb keze élével nagy erővel torkon ütötte az ágyon ülő nőt, aki hanyatt dőlt az ágyon és elhallgatott. A férfi miután észrevette, hogy a nő meghalt, testét egy plédbe csavarta, és az udvaron lévő, használaton kívüli kútba tette, majd földet, köveket és mosógépalkatrészeket dobált rá, és a kutat járdalapokkal befedte.

- közölte a Nógrád Megyei Főügyészség. 

Az asszony holttestét a rendőrség végül egy évvel később, 2016. júniusában találta meg. A 64 éves férfi azóta is előzetes letartóztatását tölti, a Nógrád Megyei Főügyészség emberölés miatt emelt vádat ellene.