Korábban már írtunk az esetről, hogy tavaly év eleje óta édesanyjával és a nő élettársával szexelt egy 13 éves ózdi kislány, aki a bíróság szerint

csak azért ment bele az együttlétekbe, mert anyja megkérte rá.

Az asszony és élettársa ellen is szexuális visszaélés bűntette miatt indult eljárás. Kihallgatásuk során mind a ketten részletes beimserő vallomást tettek.

Védencem nagyon bánja, amit tett, igazán csak most, a rácsok mögött tudatosult benne, hogy milyen szörnyűségben vett részt. Mindenre kiterjedő részletes beismerő vallomást tett. Jelenleg előzetes letartóztatásban van

– közölte a Blikk megkeresésére dr. Lichy József ügyvéd, aki feltehetőleg a nő élettársát képviseli, mivel tudomásunk szerint a 13 éves lány anyja nem került előzetes letartóztatásba.

(blikk)