Egy békési férfi hivatalosan gazdálkodásra használt két hétvégi házat és egy tanyát is 2015 őszén. Csakhogy nem kukoricát termesztett, és a rendőrök a házak átkutatása alatt találtak néhány dolgot, 

amit tényleg nehéz lett volna kimagyarázni:
  • kannabiszültetvényt,
  • kerítésbe vezetett áramot,
  • három átalakított puskát,
  • forgótáras pisztolyt,
  • átalakított légpuskát,
  • dupla csövű sörétes vadászfegyvert,
  • a csatornában halfogó varsákat.

A férfi ügyének tárgyalása ma kezdődött a Gyulai Törvényszéken, ahol elmondta, hogy a betöréseket akarta megakadályozni azzal, hogy

saját védelmi rendszert alakított ki a tanyáján.

Azaz hálózati áramot vezetett a bejárati ajtóra, az ablakokra, a kamra ajtóra és a padlásfeljáróra szerelt védőrácsaiba.

A bíróság szerint a férfi tisztában volt azzal, hogy egy behatoló akár halálos áramütést is szenvedhet, és a lehetséges következménybe belenyugodott, ezért az ügyészég emberölés kísérletével vádolja.

A rendőrök a kukoricásban egyébként egy kannabisz ültetvényt, a házban pedig közel háromszáz gramm marihunánát is találtak, amit a férfi már korábban leszüretelt. 

És a fegyverek...

Különböző rejtekhelyekről összesen hat darab, engedély nélkül tartott lőfegyver is előkerült, köztük pisztolyt, házilag kialakított hangtompítóval ellátott puskákat is lefoglaltak, amelyek közül négy működőképes és az emberi élet kioltására is alkalmas volt. 

Ha ez még nem lett volna elég, a férfi a ház körüli csatornában halfogó varsákat is kirakott, miközben sem halászati engedélye, sem halászjegye nem volt. 

A Békés Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfit emberölés kísérletével, kábítószer birtoklásának bűntettével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével és orvhalászat vétségével vádolja, melyekért halmazati büntetésként 5-22 évig terjedő börtönbüntetést kaphat.