horoszkóp

Holtodiglan-emberrablás: elítélték a férfit, akiről azt hitték, hogy áldozata találta ki

2017.03.22. 11:02

A kaliforniai Denise Huskins történetéről még 2015 júliusában írtunk. A lány minden idők egyik legfordulatosabb emberrablásának a főszereplője volt. Hiába töltött két napot egy jogász fogságában, a rendőrök eleinte sem neki, sem párjának nem hittek, mert tisztára olyan volt az egész, mint a Holtodiglan című film. Huskins ugyan nem kamuzott, de az igazságszolgáltatás csak a múlt héten jutott el odáig, hogy elrablóját 40 év börtönre ítélje. 

Denise Huskins és Aaron Quinn
Denise Huskins és Aaron Quinn
Fotó: Facebook

A 2015. márciusi emberrablást követően a lány párja, Aaron Quinn tett bejelentést a rendőrségen. Elmondása szerint vallejói otthonukban legalább egy fegyveres tört rájuk, aki zseblámpával világított az arcukba, és mindkettőjüket megkötözte. Neki nyugtatót adott, majd belökte egy szekrénybe, a lányt pedig magával vitte. Arról, hogy az emberrabló 8500 dolláros (2,4 millió forintos) váltságdíjat követel érte, csak reggel, egy előre rögzített hangüzenetből értesült.

Nem hittek nekik a rendőrök

A rendőröknek már Aaron Quinn vallomása is gyanús volt. Miközben barátnőjét eltűntként keresték, egy 18 órás kihallgatásban volt része, amelynek során azzal vádolták, hogy megölte őt. Nem lett igazuk: a lány két nap múlva épségben került elő szülővárosából, a több száz kilométerre lévő Huntington Beachről. Mindez néhány órával azelőtt történt, hogy lejárt volna a váltságdíj kifizetésére megszabott határidő.

A rendőrség végül arra a megállapításra jutott, hogy a pár által elmondottakat semmi nem támasztja alá, ezért egy sajtókonferencián jelentették be, hogy az emberrablás totális kamunak bizonyult. A fiatalok azonban kitartottak az igazuk mellett, és nem hagyták annyiban a dolgot. 

Névtelen leveleket írt a tettes

A fejlemények szokatlan tettre sarkallták az emberrablót. Matthew Mullert alaposan feldühítette, hogy a nyomozók nem hittek a párnak, ezért névtelen levelekkel kezdte bombázni a San Francisco Chronicle című lapot. Ezekben kifejtette, hogy a lányt nagyon is elrabolták, és úgy állította be, mintha a levélíró egy Ocean's Eleven-stílusú, úri bűnözői csoporthoz tartozna.

Az ügyben 2015 júniusában, három hónappal az emberrablás után jött el a fordulópont. Matthew Muller akkor a korábbi esethez hasonló módon tört be egy házaspárhoz a kaliforniai Dublinban. A férj szembeszállt vele, ezért az emberrablás nem jött össze, ráadásul menekülés közben több bűnjellel egyetemben a mobilját is a helyszínen hagyta.

40 év börtön lett a vége

Matthew Mullert az FBI vette őrizetbe. A házkutatás során megtalálták nála Denise Huskins tárgyait, köztük a számítógépét, és egy úszószemüveget, amibe szőke hajtincsek akadtak. A férfiról kiderült, hogy 1995 és 1999 tengerészgyalogosként szolgált, aztán a Harvardon tanult, majd bevándorlási ügyvédként helyezkedett el San Franciscóban. Tettében közrejátszhatott, hogy 2008-ban bipoláris zavart diagnosztizáltak nála.

A jogászt tavaly szeptemberben találták bűnösnek az emberrablásban, majd a bíróság idén március 16-án ítélte 40 év börtönre. Denise Huskins a tárgyalóteremben azt mondta neki, hogy tettével gyakorlatilag megsemmisítette az életüket.

Úgy éreztem magam, mint egy kislány, féltem, és csak arra vágytam, hogy halljam a szüleim hangját, amint azt mondják: „minden rendben.” Soha nem tudok az lenni, és nem is leszek az, aki voltam. A családom sem lesz már ugyanolyan.

A hatóságok 2015 nyarán elnézést kértek a lánytól, ám a párnak ez sovány vigasz volt. 2016 márciusában Vallejo városát és rendőrségét is beperelték, egyebek mellett rágalmazás miatt. Ebben az ügyben még nem született ítélet. 

Aaron Quinn néhány napja, március 18-án kérte meg a lány kezét
Aaron Quinn néhány napja, március 18-án kérte meg a lány kezét
Fotó: Facebook

Via People magazin