Nem hígította fel eléggé a ginát, ezért halhatott meg a barátnője és kerültek kómába ismerősei is annak a 32 éves férfinak, aki húsvétvasárnap hívta át magához bulizni a barátait. 

Nem csak ittak és kokainoztak, a hatásosabb este kedvéért F. Imre néhány csepp Ginát is tett barátnője és ismerősei pálinkájába. A Zsaru magazin  azt írja , hogy ezt legalább ötször-hatszor ismételték meg, hogy tartson a jó hangulat. 

Bár F. Imre tagadja, hogy ő keverte volna a koktélokat, egy tanúként kihallgatott nő szerint viszont a férfi kezelte az anyagot. Azt azonban mindketten beismerték, hogy

az egyik kör kitöltése után a pálinkával tévedésből több centiliternyi tiszta partidrogot húztak le.

Pillanatokon belül rosszul lettek, percekre elveszítették a látásukat, egyesek hánytak, az ő életben maradásukat szervezetük reakciója is segíthette. A férfi azt mondta, hogy hajnali kettőkor még mindenki életben volt, és csak öt óra tájban vette észre, hogy élettársa – szokásától eltérően – nem horkol, de akkor már hiába ébresztgette, a nő meghalt.

A mentők a buli után egy nőt és egy férfi szállítottak a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiai osztályára. F. Imrét őrizetbe vették, de később szabadon engedték. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével gyanúsítja.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti.