Egy brit-ausztrál kettős állampolgár, a 38 éves Lewis Bennett három hónappal az esküvőjük után vitte el hajókázni kolumbiai származású feleségét, a 41 éves Isabella Hellmannt a Bahamákra. A nő május 15-én rejtélyes körülmények között tűnt el katamaránjukról. A férj határozottan állítja, hogy fogalma sincs, mi történt vele.

Saját bevallása szerint Bennett este 8 óra körül feküdt le aludni a kabinban. Felesége ekkor még mentőmellényben ácsorgott a kormánynál. Hajnali fél kettő körül aztán arra riadt, hogy hajójuk nekiment valamilyen ismeretlen objektumnak. Azonnal kiment a fedélzetre, de sehol nem találta a nőt, és mivel a katamarán látványos süllyedésbe kezdett, egy mentőcsónakban elhagyta a fedélzetet.

A mentőalakulatok még a reggeli órákban kihalászták a férfit a vízből, felesége után azonban hiába kutakodtak napokon át, azóta sem került elő. Keresésébe később az FBI is beszállt – bármiféle eredmény nélkül.

Az, hogy valami nem stimmel a történettel, Hellmann nővérének a fejében ütött szöget. Dayana Rodriguez az eltűnése előtti estén beszélt utoljára testvérével, aki műholdas telefonon hívta fel. A nő elmondta, hogy Kubát elhagyva az óceán közepén járnak, és másnap majd találkoznak. Rodriguez lefeküdt aludni, hajnali 3 óra körül viszont felébredt, mert veszettül pittyegett a telefonja, amin több nem fogadott hívást és hangüzenetet talált.

„Lewis volt az. Azt mondta, hogy vészhelyzet van, és fel kell hívnom a parti őrséget, majd megadta a koordinátákat.”

Rodriguez később személyesen találkozott a férjjel, aki feltűnően nyugodtnak és érzelemmentesnek tűnt. Mintha nem igazán viselte volna meg, hogy elvesztette újdonsült feleségét. Még egy könnycseppet sem hullatott érte.

„Amikor megláttam, odarohantam hozzá, megöleltem, és megkérdeztem: merre van Isabella? Annyit felelt, hogy nem tudom.”

A nővér ugyancsak gyanúsnak találta, hogy Bennett nem vitte túlzásba a felesége iránti kutatást. Szerinte az lett volna a minimum, hogy legalább lehorgonyozzon, és megpróbáljon tenni valamit. A férfi erre előadta, hogy azzal volt elfoglalva, hogy irányban tartsa a hajót.

„Megkérdeztem, szerinted életben vagy? Vagy már halott? Szerintem alszik - ez volt a válasza.”

A házaspárnak van egy kilenc hónapos kislánya, akire a hajókázás idején Hellmann családja vigyázott. A férfi azóta elment érte, majd a rokonok élénk tiltakozása ellenére elhagyta vele az országot. Rodriguez szerint szándékai felől nem sok kétséget hagyott, hogy közölte velük:

„soha többé nem látjátok a babát.”
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Valami nagyon nem stimmel a nő eltűnésével, akinek bahamai nászútján veszett nyoma

A férj szerint felesége azután tűnt el, hogy hajójuk nekiment valaminek a vízben, az asszony családja viszont kételkedik szavaiban.

12 · Jun 15, 2017 07:54pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Via The Sun, People magazin