horoszkóp

7 millió forint óvadék fejében kiengedték előzetesből a szentendrei úti gázolót

2017.07.26. 12:57

Több mint hétmillió forint óvadék ellenében, házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint március 18-án éjjel fékezés nélkül csapódott bele a piros lámpánál várakozó autóba. A kocsiban Janza Richárd, 21 éves ifjúsági világbajnok kajakos és 22 éves barátja ült. A fiatalok olyan súlyosan megsérültek, hogy a tűzoltók már csak a holttestüket tudták kiemelni a roncsok közül.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a végzés ellen az ügyészség fellebbezett, a szökés veszélyére hivatkozva kérték az előzetes letartóztatás fenntartását. A férfi ügyvédje azonban óvadék ellenében a férfi házi őrizetét kérte, arra hivatkozva hogy bejelentett lakcíme van, ahol a hozzátartozói befogadják.

A védő jelezte, hogy bár a férfi édesanyjának komoly anyagi megterhelést jelent az óvadék kifizetése, de vállalja hogy kifizeti. 

Az óvadék kiszabása kellő visszatartó erejű a szökés megakadályozására, ugyanis ha a férfi megszökne, akkor az a családja megélhetését sodorná veszélybe.

A törvényszék megállapította, hogy az ügyészi és a védői indítvány is alapos, de a bíróságnak mindig vizsgálnia kell enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásának lehetőségét is. Ezért a magas óvadék kiszabása mellett döntöttek, a férfinek nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el a házat. 

A bíróság az óvadék összegét 7 millió 300 ezer forintban határozta meg.

Ha a férfi megszegi a házi őrizet szabályait vagy idézés ellenére ok nélkül nem jelenik meg, akkor újra előzetes letartóztatásba kerül. 

IMG 0870

Az ügyészség halált okozó, ittas járművezetés bűntettével gyanúsítja a férfit.