horoszkóp
hung

Drogos melegorgiákkal bukott le egy tajvani buddhista szerzetes

2018.11.23. 10:14

Kai Hung egy 29 éves tajvani buddhista szerzetes (igen, Hung, ami angolul tudóknak vicces lehet, figyelembe véve, hogy miről van szó), akiről a helyi média azt közölte most, hogy nyilvánosságra hoztak róla videókat, amiken több másik férfival szexel és közben kábítószert fogyaszt.

A felvételeken ez nem látszik, de a férfi azzal is szembe ment a vallása szabályaival, hogy húst evett, a rendőrség mindenesetre a kábítószer-használat miatt szállt ki a helyszínre a videók napvilágra kerülése után, ahol megállapították, hogy a Kai Hungnál 19 gramm amfetamin volt. A szerzetes a cellájában óvszereket és viagrát is tartalékolt, a szenteltvíztartóban pedig a vizet lecserélte síkosítóra.

A korábbi híradások szerint a felvételeket egy volt szeretője tette fel a netre, aki csak azért lett szerzetes, hogy Kai Hunggal együtt lehessen, de később összevesztek. Kai Hung azonban most azt vallotta, hogy saját maga osztotta meg a videókat, derül ki a Taipei Times cikkéből. Kai Hung eddig kisebb sztárnak számított hazájában, ő volt a főtitkára a Kínai Fiatal Buddhisták Egyesületének.