Még tavaly novemberben volt, hogy David Beckhamet Londonban elkapták, hogy miközben az egyik kezével a Bentley-jét vezette, addig a másikkal mobilozott. Ezzel kapcsolatosan megjelent tegnap Bromley bíróságán, ahol elismerte a bűnösségét, de a büntetését még nem szabták ki, arra majd csak május 9-én kerül sor. A legrosszabb eset az, hogy egy évre bevonják a jogosítványát a 43 éves volt futballistának, legalábbis ezt írja a Daily Mail.

David Beckhamnek tavaly egyébként volt egy másik kihágása is ugyanezzel a járművel: ahol 64 km/h (40 mérföld per óra) volt a sebességhatár, ott 95 km/h-val közlekedett, de ekkor nem büntették meg.