Az Urmarker nevet viselő csatorna három évvel ezelőtt jelent meg a videómegosztón. Kezdetektől fogva valóságos, félelmetes történetek elmesélésével foglalkozott, nemrégiben azonban olyan videó került fel rá, amire senki sem számított.

A csatorna tulajdonosa egy már évekkel ezelőtti történetét mesélte el újra, csak éppen bővebben. A férfi lánya ugyanis éppen 10 évvel ezelőtt hunyt el olyan tragikus módon, amely minden szülő legrosszabb rémálma lehet.

A hároméves kislány az édesanyjával volt otthon, majd amikor az anyuka a másik szobába ment, a kislány magára rántotta a tévéjüket. Mire az édesapa hazaért, már csak a véres szőnyeggel és egy halom nyomozóval nézhetett szembe.

Bár a mentő ott állt az udvarukon, a helyszínre érkező orvosok már nem tudtak segíteni a kislányon.

Megkérdezték, be akarok-e menni hozzá a mentőautóba, hogy elköszönhessek tőle. Nemet mondtam. Az az utolsó emlékem a lányomról, ahogyan reggel megpusziltam, mielőtt munkába mentem és azt mondtam, szeretem

– meséli a férfi.

A videóban többször is elhangzik, hogy mennyire fontos a kisgyermekes családok otthonában a nehéz tárgyak rögzítése. A férfi elmondása szerint szinte minden nap hall vagy olvas olyan hírt, melyekben szerencsétlen balesetek következtében halnak meg kisgyerekek az otthonukban. A férfi mindenkit arra kér, hogy rögzítse ezeket a nagy és nehéz tárgyakat. A procedúra maximum egy órát vesz el az időnkből, a kisgyerekeink életét menthetjük meg vele.