horoszkóp
DSC9785

Több ezer oldalnyi irat tűnt el, amely bizonyíthatta volna Hien szüleinek bűnösségét

2019.09.11. 09:11 Módosítva: 2019.09.11. 09:15

Az énekesnő rokonainak tárgyalása csütörtökön lesz, és előfordulhat, hogy fel is mentik őket a vádak alól. A Blikk ugyanis arról számolt be, hogy rejtélyes módon eltűntek azok a lefoglalt dokumentumok, amelyek a családtagok bűnösségét bizonyították volna a több éve húzódó embercsempészeti ügyük kapcsán.

Több mint ötezer oldalnyi, a Nemzeti Nyomozó Iroda által lefoglalt és az ügyben felhasznált dokumentum tűnt el nyomtalanul

– mondta a lapnak Hien édesanyjának és féltestvérének ügyvédje, dr. Tran Dániel, majd hozzátette:

Álláspontunk szerint a lehallgatási anyagokat fordító tolmács személye továbbra is kétséges, de vannak információk arra nézve, hogy az ismeretlen tolmács a II. rendű vádlott élettársa lehetett, ami súlyos aggályokat vet fel

Az ügyet egyébként tovább bonyolítja, hogy az énekesnő jelenleg szökésben lévő apja új ügyvédet fogadott, aki történetesen egy másik gyanusítottat is képvisel az eljárás során. Az ügyvédet azonnal kizárták az eljárásból, a törvények értelmében ugyanis nem képviselhet két olyan vádlottat, akik eltérően vallanak bűnösségüket illetően.

Bár nemrégiben még arról írtunk, hogy Hien szülei enyhe büntetésre számíthatnak, a jelek szerint meglehet, hogy valóban semmilyen megtorlásban nem részesülnek a jövőben.