Edvin Marton a Mokka vendége volt, ahol 2 milliárdot érő Stradivarius hegedűjével együtt érkezett, amit még 1699-ben készítettek, és aranylakozással díszítettek. A hegedűművész nem(csak) azért hozta magával a hegedűjét, hogy dicsekedjen vele, hanem azért is, hogy megmutassa, hiába törtek be hozzá nemrég, a hegedű nem érdekelte a betörőt. 

A műsorvezető Istenes László látszólag csak félénken mert rátérni Edvin Marton meghívásának apropójára, vagyis arra, hogy nemrég betörtek a művészhez, ám a milliárdokat érő hegedűnek semmi baja nem esett. 

A házban volt, de minden rendben van, személyi sérülés nem történt, a család jól van, én jól vagyok. Gyakorlatilag csak én vettem észre ezt az egészet, mindenki aludt

- mesélt a betörésről Edvin Marton. 

Ezután Istenes László megkérdezte, hol őrzi otthonában a hegedűművész a 2 milliárdot érő hangszert, majd miután rájött, hogy nem éppen a legszerencsésebben fogalmazta meg a kérdést, egyből pontosított is, és arra kérte Edvin Martont, csak kvázi mondja meg, mennyire lett volna nehéz a butuska betörőnek megtalálnia a hegedűt. 

Azt gondolom, hogy lett volna rá esélye, de nem történt meg, itt van

- jelentette ki büszkén Edvin Marton.