Angela Madsen egy 60 éves, amerikai nő volt, egy igazán rendkívüli életúttal. Madsen a hadseregben, tengerészgyalogosként kezdte a pályáját annak idején, de 1993-ban kosárlabdázás közben balesetet szenvedett. Meg kellett operálni, azonban a műtéti komplikációk miatt deréktól lefelé lebénult. Élete legnehezebb szakaszához ért ekkor: az állását elvesztette, a házasságának is vége szakadt, és Madsen egy időre hajléktalanná vált.

Végül azonban részt vett egy rehabilitációs programban, majd 1997-ben evezni kezdett, és a sport révén az egész élete megváltozott. Edzőként dolgozott, és atlétika, illetve evezés sportágakban három paralimpián is részt vett. Magánélete szintén rendeződött egy újabb házassággal. A Press-Telegram című lap írta meg április elején, hogy Madsen a Csendes-óceánt készül egyedül átevezni Kaliforniától Hawaii szigetéig, azonban ugyanez a lap azt tette közzé a héten, hogy a sportolónő a hétvégén az életét vesztette.

Madsen teljesen egyedül vágott neki a 2500 kilométeres távnak áprilisban, és most júliusban kellett volna megérkeznie Hawaii-ra. A csónakban élelmiszert vitt magával, illetve egy készüléket, amivel sótlanítani lehet a tengervizet. Az alkalmatosság kb. 180 centi széles volt, és volt benne egy ágy is.

Angela Madsennel a felesége, Deb Madsen tartotta a kapcsolatot, és a feleség a múlt vasárnap kezdett aggódni, mert nem kapott választ egy üzenetére. Angela Madsen utolsó bejelentkezésében azt mondta, hogy valamit meg kell javítania a hajón, ezért a vízbe kell majd mennie. Valamivel később a helyzetjelző azt mutatta, hogy a hajó a sodródásnak megfelelően halad, azaz Angela Madsen nem evez.

Értesítették a hatóságokat, akik repülőt küldtek a helyzet felderítésére, illetve megkérték a legközelebb járó hajót, hogy tegye meg az utat Angela Madsen csónakjáig. Így találták meg a sportolónő holttestét hétfőn, de a halál pontos okát nem hozták nyilvánosságra.