Különös ügylettel volt kénytelen szembesülni Brad Pitt csapata a napokban. Egy Kelli Christina nevű nő ugyanis beperelte a színészt, elég érdekes indokokkal.

A nő azt állítja, hogy volt egy megállapodása Brad Pittel, miszerint segíti majd az alapítványát, amely a Katrina hurrikán károsultjainak épít új otthonokat. Elmondása szerint 40 ezer dollárt, azaz több mint 12 millió magyar forintot utalt a színésznek, aki több alkalommal is az utolsó pillanatban mondta le a rendezvényen való megjelenést. A TMZ információi szerint a nő hozzátette, hogy olyan szinten volt a kapcsolatuk Pittel, hogy még a házasságról is beszélgettek. 100 ezer dolláros, azaz 30 millió forintos kártérítést követel.

A színész csapata azt nyilatkozta, hogy a nő valószínűleg egy internetes személyiségtolvajnak esett áldozatul, Brad Pitt sosem került vele kapcsolatba.