Erős hallucinációi elől menekült, így szerezte életveszélyes sérüléseit a Velvet információi szerint a siklósi erdőben szeánszozó VV Anett.

Nem csitulnak a kedélyek az RTL II Való Világ egykori szereplőjének tragédiája körül, amelyről elsőként a Velvet számolt be július 11-én. Mint ismert, az azóta már megnevezett Béres Anett és Sáfrány Emese egy Ayahuasca-szeánszra utazott el a vokányi tisztásra azzal a céllal, hogy mélyen önmagukban, az amazóniai őserdőben honos hallucinogén növényből készült főzet segítségével transzba jutva találjanak választ kérdéseikre.

Sáfrány Emese az Instagramon nevén nevezte barátnőjét, így már mindenki számára bizonyossá vált: Anettel ketten vettek részt a szeánszon. Aleska ugyanakkor cáfolta, hogy ő bármilyen pszichotróp szert fogyasztott volna, mint írta: a rendőrség által készített tesztje is negatív lett.

Dr. Zacher Gábor toxikológus a Velvetnek megerősítette, hogy az Ayahuasca hatóanyagául szolgáló DMT egyszerű gyorstesztekkel nem kimutatható, ahhoz speciális műszeres vizsgálatra van szükség.

Önmagában a DMT-t 10-15 perc alatt lebontja a szervezet. Az Ayahuasca főzet éppen ezért olyan növényi összetevőket is tartalmaz, amelyek gátolják a DMT-t lebontó enzimeket a szervezetben

– fogalmazott a szakértő.

A Velvet Informátora szerint Anett ezelőtt sosem élt tudatmódosító szerekkel.

A múlt szombat esti rituálét követő reggel a reality-sztár pánikba esett és az erdőbe menekült, a rendőrök helikopterrel, drónokkal, kutyákkal és quadokkal indultak a keresésére, amiben civilek is segítették őket.

Anettre végül július 11-én hajnalban, egy szőlőültetvényen talált rá egy kapálni induló idős férfi.

Az egykori VV-szereplőt a pécsi kórházba szállították, ahol életmentő, hat órás műtétet hajtottak végre rajta, ugyanis két csigolyája is eltört, valamint törött bordacsontja átszúrta a tüdejét.

Hogy pontosan mi történhetett, egészen eddig csak találgatták, egy korábbi információnk szerint emberölési kísérlet gyanúja is felmerülhetett, ám ez utóbbit a rendőrség cáfolta. Mint azt korábban írták: az ügyet a hatóság büntetőeljárás keretében, kábítószer birtoklása miatt vizsgálja.

A történtekről tehát csak Anettnek van tudomása, aki mostanra magához tért. Mint azt egy hozzá közel álló informátorunktól megtudtuk,

hallucinációjában kígyók üldözték, előlük menekült. Menekülés közben végül leugrott egy magaslati pontról, ekkor szerezte sérülései nagy részét.

Tudomásunk szerint a földet érés pontjától még valahogyan sikerült eljutnia a közeli szőlőültetvényre, amely a szeánsz helyszínétől nagyjából 2 kilométerre található. A VV-sztárt azóta is kórházban kezelik. 

„A barátai folyamatosan azon gondolkodnak, hogyan tudnának neki segíteni, mit tehetnének érte. A nemi erőszakot bizonyító vizsgálatba még mindig nem egyezett bele, hatalmas fájdalmai vannak"

– fogalmazott forrásunk. 

Kígyók, mint szellemi lények

Az ayahuasca szeánszok alkalmával jelentkező intenzív hallucinációk során a sámáni hiedelem szerint a fogyasztók kapcsolatba kerülnek a szellemvilággal, aminek során szinte mindenki találkozik azonos elemekkel, jellemzően kígyókkal és más szellemi lényekkel. A Laika sámánok hitvilágában a kígyó a tudást, a szexualitást és a természet gyógyító erejét szimbolizálja.