Berki Krisztián özvegye több magánéleti kérdést is megválaszolt.

Az influenszert sokan azért bántják, mert szerintük nem gyászolta meg kellően nemrég elhunyt férjét, Berki Krisztiánt. A támadások csak sokasodtak, amikor Kulcsár Edina helyett elvállalta a TV2 Dancing with the Stars című műsorát. Az özvegyet néhai férje édesanyja is támadja, aki úgy véli, fia halálában Berki Mazsinak is szerepe volt. A fiatal nő ritkán nyilatkozik, ám legutóbbi Instagram-bejegyzésében tiszta vizet öntött a pohárba:

Szerelemből mentem Berki Krisztiánhoz? Igen. Szerelemből szültem neki gyermeket? Igen

– üzent az asszony azoknak, akik szerint csak a pénz tartotta őt Berki oldalán. 

Berki Mazsi azt is elárulta, hogy valóban voltak vitáik egykori férjével, melynek oka leginkább arra vezethető vissza, hogy nagyon más közegből érkeztek. 

Voltak viták a férjem és közöttem? Igen, voltak, mert az az értékrend, amit a szüleimtől kaptam, ugyanazt szerettem volna a házasságomban is megteremteni. Nehéz volt? Nagyon, mert mások voltak a gyökereink, de Krisztián is vágyott a lelkében arra, ami felé próbáltunk együtt haladni

– fogalmazott.

(Borítókép: Berki Krisztián és Berki Mazsi. Fotó: Kaszás Tamás/Velvet)