Henry Kettner nemrég megjelent könyvében mesélt arról, hogy több ízben is fizetett szexmunkásoknak.

A magyar influenszer és youtuber Gyengeségeim – Az ember a filter mögött címmel írt könyvében számolt be az élményeiről – szúrta ki a 24.hu.

Ilyen téren mindenképpen konzervatív vagyok. El is ítélem azokat, akik pénzt adnak a szexért és sajnálom is azokat, akik ebből kénytelenek megélni. Ennek ellenére kétszer is fizettem prostituáltnak, ha nem is szexért

– írta Kettner, aki két történetet is megosztott, amikor prostituáltakkal volt dolga.

Feltöltött száj, szilikon mellek – minden, ami sosem hozna izgalomba. Bekísért egy függönnyel elkerített helyiségbe. Életemben először szobára mentem – egy prostituálttal. Mindketten ruhában voltunk. Rajta munkaruha: melltartó, csipkés bugyi. Rajtam semmi ilyesmi. Erotikus táncot járt körülöttem, de a maradék gátak nem oldódtak tovább, sőt. Úgy ittam a vodkát tisztán, mint a szomjazó a vizet, és – mekkora ötlet! – miközben táncolt, én elkezdtem mesélni a legelső barátnőmről. Angolul, hogy értse. Kétszáz euróért. Én fizettem 

– mesélte az influenszer. 

Már a beléptetés gyanús volt: elhúztak egy kis kukucskálót, két szem jól megnézett minket, és tulajdonosuk csak az alapos vizslatás után engedett be. Ott már nekünk nem volt szükségünk hasonló alapos vizsgálódásra, rögtön leesett, hogy egy kupiban járunk. Korrektek voltak, az elején közölték a tarifát is. Mit nekem, egyszer élünk, háromszáz euró – részegen – nem a világ. Finom hely volt, rendes, nagy ággyal, jakuzzis zuhanyzóval. Levetkőztem meztelenre – aznap ez bennem volt, beálltam a zuhanyzóba, folyattam magamra a vizet, és belekezdtem egy beszélgetésbe a lány családjáról. Utána megtörölköztem, felöltöztem, fizettem és kijöttem. Soha nem fizettem még ennyit egy forró zuhanyért 

– emlékezett vissza a második alkalomra Henry Kettner.

(Borítókép: Henry Kettner. Fotó: Papajcsik Péter/Index)