Lehet, hogy ön is lájkfüggő? Henry Kettner és Sydney van den Bosch őszintén vallott a jelenségről

A közösségi platformokon „élők” számára a „lájk” nem csupán az elismerés jele. Konkrét iparág épült például az Instagramra, sőt, sok fiatalnak a megélhetést jelentik a közösségi oldalak. A népszerű influenszer, Sydney van den Bosch sok éve használja a képmegosztó felületet: a több mint 160 ezer követővel rendelkező modell állítja, ő sosem kényszerből teszi közzé, hogy merre jár. Számára a kreatív önkifejezés a cél.

„Nálam eleinte nem volt ebben tudatosság, organikusan épült a követőtáborom. Modellként dolgoztam, majd egy szépségversenyen való részvétel hozta magával a követőket és a közösségi média jelenlétet. Nagyon szeretek képekkel és videókkal kommunikálni, nem vagyok a szavak embere, így szeretem, ha ezek a tartalmak beszélnek helyettem. Nagyon jó közösségem van, így mindig öröm találkozni valakivel, aki régóta követi a felületeimet. Néha elgondolkodom azon, milyen hatással bírna, ha egyszerre találkozhatnék minden követőmmel, egy valós térben. Igyekszem jó példa lenni a fiatalok számára, mert a nyilvános jelenlét egyben komoly felelősséggel is jár. Sokan torz képet közvetítenek az online térben, én fontosnak tartom, hogy az esetleges hibáimat, nehézségeimet is őszintén megosszam az emberekkel, a magánszférámat megtartva” – mesélte a Velvetnek az influenszer, akitől azt is megkérdeztük, küzdött-e valaha olyan önértékelési problémával, amelyet a közösségi média segítségével próbált kompenzálni.

„Sosem éreztem úgy, hogy komplexusaim lennének, de mindig dolgozott bennem egyfajta megfelelési vágy. Viszont évről évre egyre károsabbnak látom a közösségi média önértékelésre gyakorolt hatását, ezért is tartom fontosnak, hogy valós képet és önazonos üzeneteket közvetítsek a követőim felé” – árulta el Sydney van den Bosch. A modell a jövőjére is tudatosan készül.

„Egy realista és gyakorlatias nő vagyok, mindig mindenről több tervem van, nyitott vagyok az újdonságokra, haladok a korral, nincsenek félelmeim a jövővel kapcsolatban.

Az életvitelemet elsősorban nem a közösségi média határozza meg, ez a munkám része, amit igyekszem a helyén kezelni.

Vannak bizonyos emberek, akiknek nagyon fontos a visszajelzés, számomra a családom és barátaim véleménye a mérvadó. Annyira nem engedem be az életembe a közösségi médiát, hogy romboló hatással legyen rám. Az online téren túl is van élet.”

Henry Kettnert az ország egy része a TV2 Farm VIP című műsorából ismerte meg, ám már azelőtt is népes követőtábora volt: a vlogger évekkel ezelőtt kezdte építgetni a Youtube-csatornáját, ahol jelenleg 232 ezer feliratkozója van, Instagram-oldalán pedig 226 ezren követik a mindennapjait. Kettner nemrég könyvet írt a sikereiről és kudarcairól, hogy a követői megismerjék, a tökéletes külcsín mögött milyen is ő valójában, és melyek azok a nehézségek, amelyekkel nap mint nap meg kell küzdenie.

„Azért kezdtem használni annak idején a közösségi oldalakat – ami teljesen tudatos döntés volt -, mert szerettem volna bekerülni a médiába, de nem volt semmilyen kapcsolatom, ami elvezetett volna a célomig. A social média által szerettem volna felkerülni a térképre, azt gondoltam, hogy így jobban szem előtt leszek és talán elhívnak különböző castingokra. Akkor még nem tudtam, hogy ebből pénzt is lehet keresni, én csak azt szerettem volna, ha megismernek az emberek” – vallotta be Kettner, aki szerint bőven akadnak olyan emberek az életében, akik szólnának, ha túlzásokba esne.

„Nem aggódom a torz önkép miatt, hiszen mindig magamat adtam és nem is tudnék másképp videózni. Ugyanúgy viselkedek, ahogy egyébként a civil életemben. Nyilván próbálok folyamatosan fejlődni, építeni a közösségemet, egyre jobb tartalmakat készíteni. Jó ideje már a közösségi médiával is vannak céljaim és nem csak eszközként használom, sokkal tudatosabb vagyok. Úgy érzem, nem változtatott meg engem a social média, ugyanazok az emberek vesznek körül, mint amikor belekezdtem. Ők biztosan szóltak volna, ha rossz az irány, hiszen nagyon kritikusak ilyen szempontból.”

Az influenszer bár posztjaiban és felvételeiben a tökéletességre törekszik, ám állítása szerint sosem mutatott „hamis valóságot”.

„Felszínes világban élünk, a közösségi média térnyerésével ez fokozottan igaz. Első látásra ítélünk, sokszor a képek alapján. Senkit sem lehet hibáztatni azért, hogy nem néz a fotók mögé, főleg mert sokan nem is mutatnak többet. Én is a tökéletesre törekszem, amit a Youtube-csatornám és az Instagram-felületem is jól tükröz, de ki kell emelnem, hogy sosem a hamis valóságot mutattam.

Amit én mutatok, az az én valóságom tökéletes kivetülése: jelentsen ez egy nagyon jól megvágott videót, vagy egy jól filterezett képet.

Az emberi oldalamat, a személyiségemet nem feltétlenül ismerik a nézőim és a követőim, hiszen nagyon keveset mutattam magamból mindig is. Az elmúlt években azonban eljutottam arra a pontra, hogy bátrabban mutatom meg magam a hibáimmal együtt, ebbe pedig beletartoznak azok a dolgok, amelyeket eddig nem tártam a nyilvánosság elé. Én is küzdök a saját démonjaimmal, mint sokan mások, az én életemben is vannak nehézségek, pedig vannak, akik azt gondolják, hogy körülöttem minden tökéletes. Azért írtam a könyvet, hogy ebbe egy kicsit jobban belelássanak azok is, akik régóta követnek.”

Ez a véleménye a szakembereknek

Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus már a beszélgetés elején leszögezte, hogy a lájkoholizmus, mint jelenség nemcsak a fiatalokat érinti.

„Mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki szereti magával kitapétázni a közösségi felületeket. Egy profil kinézetéből könnyedén leszűrhetjük, hogy az illetőnek milyen a személyisége, és mit akar mutatni magából a nagyvilágnak.

A férfiak jellemzően a külsőségeket, a tárgyi javakat, míg a nők a külső megjelenésüket jelenítik meg a legtöbb alkalommal.

A mai társadalomban a lájkok hajszolása nemcsak a fiatalokat érinti, egyre jobban jellemző a negyven feletti korosztályra is, azon belül főként a hölgyekre. A posztok mögött több probléma vagy érzelem is megbújhat, legyen az egy rossz párkapcsolat vagy szakítás, ami alatt megtépődött a lelkük, és csak arra vágynak, hogy az ismerőseik megszeretgessék őket az online térben” – fejtette ki a szakértő. A posztok mellett a képek eltorzítása is szóba került, ami sokkal károsabb, mint hinnénk.

„Magunkat csapjuk be, ha effektekkel megváltozatjuk a külsőnket, trükközünk a megjelenésünkkel. Ez is egyfajta függőség. Vannak kémiai addikciók, mint mondjuk a drogok vagy az alkohol, és a viselkedési addikciók, tegyük fel a közösségi oldalakon való féktelen posztolás. Ilyenkor jó érzéssel tölti el a felhasználót, hogy a fotóira sok pozitív, kedves üzenet érkezik, ám ez az érzés csak rövid ideig tart, mindig újra vágyunk rá, semmi nem elég. Ez egyre több bejegyzést eredményez, hogy sose hagyjon alább a pozitív visszajelzési hullám”– magyarázta Skultéti-Szabó, aki szerint az egyik legfontosabb feladatunk, hogy okosan és tudatosan kezeljük az online teret.

„Az átlagnál többet posztolók legyenek önreflektívek, vizsgálják meg, miért teszik ezt, hogy a környezetüktől elég visszajelzést kapnak-e. Tudják meg, mi lehet az a hiány, amit ezekkel a bejegyzésekkel pótolni próbálnak. Komoly lelki, illetve egészségügyi gondokat is jelezhetnek ezek a posztok, tegyük fel testképzavart, evészavart, vagy egy hangulatzavart.

Nem egy olyan influenszernek van hatalmas követőtábora, akinek a posztjain látszik, hogy torzítja a képeit, ebből pedig kikövetkeztethető, hogy több problémával is küzd a felszín alatt.

A tartalomgyártóknak feladatuk, hogy tudatosak legyenek, hiszen tömegeket mozgatnak meg, nagy a hatalmuk az online térben. Persze, Barbie babákkal játszottunk, mégsem lettünk anorexiásak, de negatív önképre hajlamosító tényező, ha tinédzserként valaki mindig azt látja, hogy az Instagramon a véleményvezérek csinosak és tökéletesek, ő pedig pattanásos, és kicsit túlsúlyos. Szülőként elengedhetetlen, hogy beszélgessünk a gyerekünkkel, mérjük fel, hogy mit gondolnak magukról.”

Torzul a társadalom?

Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus szerint a lájkoholizmus nehezen vizsgálható, hiszen ma már bárki ismert ember lehet, hála a közösségi oldalak algoritmusainak.

„A lájk segítségével az ismerőseink, barátaink egy mozdulattal kifejezhetik, ha valami tetszik nekik. Egyetlen érintéssel véleményt nyilvánítunk ahelyett, hogy mondjuk felhívnánk, vagy szóban megdicsérnénk a látottakat. Ennek az lett a következménye, hogy az emberek szinte elvárják ezeket a lájkokat, mert ha nem kapnak, úgy érzik, hogy nem is olyan értékesek, mint gondolják.

Az önértékelésnek és az önbizalomnak nagyon érzékeny területéhez nyúl ez az online jelenség. Mi ezzel a gond? Hogy az emberek a lájkokhoz mérik, hogy mennyire szerethetőek, népszerűek.

Ha mondjuk valaki kitesz egy képet az új frizurájáról és azt látja, hogy nem érkezik rá annyi kedvelés, mint amennyire számított, akkor szomorú lesz, elkezdi nézegetni, kik azok, akik az ismerősei közül nem reagáltak a bejegyzésére. Ez egy tévút. Az influenszerek megjelenésével már nemcsak a hírességek rendelkezhetnek hatalmas követőtáborral, akik elárasztják őket a rajongásukkal. Nem kell ahhoz ismert embernek lenni, hogy egy-egy poszt több tízezer kedvelést kapjon. A közösségi oldalak algoritmusait úgy fejlesztették ki, hogy bárki, aki regisztrál ezekre az oldalakra, látható legyen a többiek számára. A hétköznapi embernek fogalma sincs arról a klasszikus marketing mérőrendszeren nyugvó folyamatról, amely részben beszippantja, részben pedig manipulálja őt, és köze nincs a valósághoz” – hívta fel a figyelmet a szakember. Mint azt elárulta, már a közösségi oldalak előtt is figyelték, hogy az emberek pontosan mire és hogyan reagálnak, melyek azok a dolgok, amelyek cselekvést váltanak ki belőlük, az elnyert adatok segítségével pedig reklámokat, marketing stratégiákat fejlesztettek ki.

„A 20. században a „baby boomerek” generációjában jelent meg az az életérzés, amit úgy hívnak, hogy shopping mámor, és ez találkozott a marketing szintlépésével. Ez a lépés a televíziós és rádiós reklámokkal egészen más hatékonyságot ért el, mint a 19. században az utcai plakátokkal vagy újságokkal. Sokkal kevesebb agykutatónk is volt, mint most, emellett a 20. században nehezebb volt hozzáférni olyan neuromarketing eredményekhez, amelyeket ma előszeretettel hasznosítanak a közösségi oldalak üzemeltetői. Közemberként mi nem vagyunk tisztában azzal, hogy egyes színek vagy minták miért ösztönöznek minket lájkolásra, megosztásra. Fontos tudnunk ugyanakkor, hogy a neuromarketing előtt is figyelték az emberek reakcióit kérdőívekkel, fókuszcsoportos kutatásokkal.”

Felmerül a kérdés, hogy akkor hogyan éljünk okosan az online térben? Szvetelszky Zsuzsa óvatosságra, illetve a személyes kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Úgy gondolom, hogy a társainkkal való személyes beszélgetés nemcsak a társas, hanem a saját szellemi és lelki világunkat is javítja, fejleszti. Több kutatásból is tudjuk, hogy a szoros kapcsolataink minősége az, ami az életminőségünket is fejleszti.

Szerencsére vannak szabad szemmel látható jelei annak, hogy az emberek kezdenek egyre tudatosabban gondolkodni az online térrel kapcsolatban.

A digitális detox sem egy rossz döntés. Ez azt jelenti, hogy egy időre félretesszük a telefonunkat, számítógépünket, illetve más digitális eszközeinket, és inkább a jelen pillanatát élvezzük.”

(Borítókép: Henry Kettner Fotó: Papajcsik Péter/Index és Sydney van den Bosch Fotó: Kliszek Antal)