Szabina, te valóban világutazónak számítasz, aki 13 éve nomádként járja a világot, és többek között az Északi-sarkkörön és a dzsungelben is jártál. Mesélj, hogyan kezdődött ez az életmód, mi indított el a nomád élet felé és miért pont az Északi Sarkkör?
Tizennyolc évesen kimentem Görögországba egy szigetre dolgozni, mert nem tudtam, mit kezdeni az életemmel. Nem volt különösebb elvárásom, mégis olyan jól éreztem magam, hogy amikor hazatértem és a Zalaegerszeg táblát láttam, úgy éreztem, nem ide tartozom. Onnantól kezdve azon voltam, hogy mindig új országokat fedezzek fel. Innen indult el az egész kaland. Az elmúlt 13 év során több mint tíz országban éltem. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy valahol fél évig dolgoztam, aztán két hónapig utaztam és kikapcsolódtam, majd újra egy új országot kerestem, ahol új tapasztalatok vártak rám.
Említetted az Északi-sarkköri kiruccanást. Miért döntöttél úgy, hogy ott maradsz?
Két évvel ezelőtt, 29 évesen először érkeztem az Északi Sarkkörre. Eleinte csak egy új állomásként tekintettem rá. Egy hét évig tartó kapcsolat után szakítottam és egy helyet kerestem, ahol feldolgozhatom a szakítás okozta fájdalmat. Télen, november táján jöttem, amikor sötét és hideg van. Azt gondoltam, ha túlteszem magam ezen az időszakon, lelkileg erősebb leszek. Azonban épp az ellenkezője történt: az itteni tartózkodásom alatt otthonra találtam. Most jó munkahelyem van, sok baráti kapcsolatot alakítottam ki és egy új párkapcsolatban vagyok. 31 évesen először érzem, hogy van egy hely, ahol valóban otthon vagyok, és hogy az életem többet jelent, mint amit egy bőröndbe lehet csomagolni.
Milyen kihívásokkal találkozol nap mint nap az Északi-sarkkörön?
Az itteni élet nem mindenkinek való. Az éghajlat itt nagyon szélsőséges: egy rendkívül hosszú, nyolc hónapos tél során akadnak olyan hónapok, amikor a nap szinte alig emelkedik fel a horizont felett. A nyár azonban egy másik véglet. Ahhoz, hogy valaki itt jól érezze magát, szeressen kirándulni, kempingezni és a téli sportokat is kedvelje, másképpen ez nem fog menni.
Emlékszem, amikor korábban Spanyolország egyik szigetén éltem, az életmód és a kultúra teljes ellentétét éltem meg: ott az életszemlélet sokkal lazább volt, mezítláb sétáltunk és szörföztünk. Míg délen az emberek általában nyitottabbak és felszabadultabbak, addig északon sokkal zárkózottabbak és óvatosabbak az emberek, ami a kapcsolatépítést is nehezebbé teszi. Ez a két világ közötti különbség valóban érdekfeszítő.
Említetted, hogy 18 évesen Görögország volt az első ország, amit felfedeztél. Hol jártál még?
Éltem Norvégiában és Spanyolországban is. Egy időben sokat hajóztam, ami teljesen más életstílust jelentett, ez az időszak nagy hatással volt rám. Összességében mintegy 40-50 országban jártam. Délkelet-Ázsia számos országában és Európa több országában is megfordultam, valamint néhány afrikai országban is. Amerika eddig még kimaradt a listámról, de a jövőben tervezek egy hosszabb közép-amerikai utazást.
Melyik volt a legemlékezetesebb pillanatod az utazásaid során?
Laoszban egy keskeny folyón egy facsónakkal közlekedtünk falvak között, melyeket csak vízen keresztül lehetett megközelíteni. Az egyik alkalommal, amikor a vízszint rendkívül alacsony volt, a csónakunk fennakadt, és az egész csoporttal ki kellett úsznunk a dzsungelbe. Órákon át gyalogoltunk, míg egy kis falura bukkantunk, ahol a helyi emberek, akik nem is beszélték a nyelvünket, befogadtak minket. Velük töltöttünk két napot, étellel és itallal láttak el minket. Hogy segítsenek, összeszereltek egy járművet egy mezőgazdasági gépből, amivel az érintetlen utakon keresztül egy másik faluba szállítottak minket, ahonnan aztán tovább tudtunk haladni. Ez az élmény mély nyomot hagyott bennem.
Melyik országban érezted a legjobban magad, és miért?
Délkelet-Ázsia volt a kedvencem, mivel az ottani emberek kedvessége és vendégszeretete egyedülálló. Az ottani embereknek lehet, hogy kevesebb pénzük van, de mégis állandóan boldognak és elégedettnek tűnnek. Ez arra késztetett, hogy azon gondolkodjak, miért látjuk gyakran a dolgokat negatívan mi, magyarok, amikor mások sokkal kevesebből is boldogságot tudnak meríteni.
Volt olyan pillanat az utazásod alatt, amikor veszélyben érezted magad?
Nemrégiben, Vietnámban kinéztem magamnak egy dzsungelbeli túraútvonalat. Korábban nem is sejtettem, hogy mennyire rettegek a pókoktól és a kígyóktól. Amikor a Nemzeti Park bejáratához értem, egy helyi ember figyelmeztetett az esőkre és arra, hogy óvatos legyek a keskeny ösvényeken. Az egész út meredek és sáros volt, rengeteg pókkal és kígyóval. Fél perc alatt olyan heves zuhé zúdult rám, hogy azonnal le kellett ülnöm és az esőkabátom alá bújnom. Az esőzés során a talajt elmosta alólam, és az állatok előbújtak a rejtekhelyeikről, ami pánikrohamot váltott ki belőlem. Viszont amikor végre hazaértem, nem azt gondoltam, hogy soha többé nem vállalok ilyen kihívást, hanem örültem, hogy szembe tudtam nézni a félelmeimmel. Ez az élmény megtanított arra, hogy a jövőben is bátran nézzek szembe az ilyen helyzetekkel.
Az utazás sokak szemében luxusnak számít. Te miből finanszírozod, hogyan biztosítod a megélhetésed?
Mindig a turizmus területén dolgoztam azon helyeken, ahol tartózkodtam. Rengeteg munkakörben dolgoztam eddig: voltam túravezető, éttermi alkalmazott. Jelenleg Lappföldön egy népszerű luxushotel éttermében vagyok menedzser. A kollégáim nagy része úgyanúgy gondolkodik az életről, mint én, és hasonló életmódot választanak. Így nem meglepő, hogy sokan csak átutazóban vannak egyes helyeken.
Említetted, hogy a Amerikában nem voltál még, oda miért szeretnél eljutni?
Dél-Amerika azon kevés helyek egyike, ahol még nem jártam. Mivel beszélek spanyolul, ezért úgy gondolom, hogy a nyelvtudásom segíthet abban, hogy mélyebben megismerjem az ottani kultúrát. Viszont ami a jövőbeli terveimet illeti, nem szoktam hosszú távra előre tervezni. Az utazásaim gyakran hirtelen elhatározásból történnek. Például Kambodzsában önkéntes munkát vállaltam egy iskolában, ahol angolt tanítottam a gyerekeknek. Ott találkoztam egy francia tanárral, aki nagy lelkesedéssel mesélt a Nepálban tett túrájáról és az Annapurna circuitról. Ezt hallva úgy döntöttem, hogy ezt a túrát is felteszem a bakancslistámra a jövőre vonatkozóan, amennyiben az időm engedi.
Jól tudom, hogy majdnem találkoztál a Mikulással is?
Pontosan így van. Lappföldre azért jutottam, mert Norvégiában egy olasz kolléganőm mesélte, hogy az előző télen a Mikulásnak dolgozott. Hihetetlenül hangzik, nem? Soha nem gondoltam volna erre. Azonnal elővettem a laptopomat, és pár napig kutattam a témában. Hamar találtam egy munkalehetőséget, és két hónap múlva már úton is voltam Lappföldre.
Említetted, hogy van most egy párkapcsolatod. Mekkora nagy életbiztosítás most veled komolyan számolni?
Hát az egy érdekes történet. 13 év alatt 7 évet párkapcsolatban éltem. Fuerteventura szigetén megismerkedtem egy fiúval. Hasonlóan gondolkodtunk, így hét évig együtt utaztunk és dolgoztunk különböző helyeken, de a kapcsolatunk végül véget ért. Mostani párkapcsolatom egy Lappföldi fiúval teljesen más: ő nagyon kötődik a gyökereihez, és sosem gondolt arra, hogy máshol éljen. Tőle tanulom, hogyan értékeljük a mindennapi kis dolgokat és hogyan építsünk és ápoljunk mély baráti kapcsolatokat. Jelenleg Lappföldön és az Északi-sarkon gyűjtöm az élményeket, de a jövőre nem igazán fókuszálok, mert ahogyan már említettem, én a mindig jelenben élek.
Értem. Tehát, ha Takács Szabinát fölhívom mondjuk öt év múlva, hol fogom utolérni, Lappföldön?
Takács Szabina nem tudja megjósolni, hol lesz öt év múlva. Jelenleg nincsenek hosszú távú terveim. Sokan nem értik ezt az életmódot, de nekem így a legtermészetesebb. Szeretem a változatosságot és azt, hogy nem tudom előre, mi vár rám a következő nap.
(Borítókép: Takács Szabina. Fotó: Instagram)