Mai Instahíradónkban is összefoglaltuk, hogy mit osztottak meg magukról a külföldi és hazai hírességek.
  • Ördög Nóra TV2-s kollégájával, Till Attilával forgatott, a munkálatok fáradalmát pedig egy Instagram vs. valóság fotóval is megörökítette. Az első képen sminkben mosolygósan pózolnak, míg a másodikon még csak a sminkszobában vannak és jóval fáradtabb a tekintetük.
  • Stana Alexandra kihasználja a nyár minden pillanatát, annyit van vízparton, amennyit csak tud – legalábbis az Instagram-oldala alapján. Nemrég újabb bikinis képet posztolt, és a lájkok ezúttal sem maradtak el.
  • Május elején született meg Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé kislánya, Aurora Ann. A szülők egy ideig nem mutatták meg a kislányt, majd egy hetilap címlapján láthattuk róla az első képet. Azóta sem igazán posztolnak róla, azonban nemrég két hónapos lett, és újabb fotót mutatott róla a büszke apuka és anyuka.
  • Gáspár Győző feleségét, Beát 50. születésnapja alkalmából egy verssel köszöntötte, amelyet az Instagram-oldalán osztott meg. A megindító sorokban többek között beszámol az első találkozásról, illetve arról is, mikor döntötte el, hogy örökre vele marad. A szerelmesek nemrég ünnepelték 30. házassági évfordulójukat. 
  • Lady Gaga a vőlegényeként mutatta be a kedvesét, Michael Polanskyt Gabriel Attal francia miniszterelnöknek a párizsi olimpia megnyitóján. A brit és amerikai bulvársajtó felkapta a felvételt, amin ez jól hallható, mivel korábban nem érkezett hivatalos bejelentés a pár eljegyzéséről. 
@gabriel_attal

Thank you Lady Gaga for your stunning performance at the opening ceremony. It was breathtaking. 🤩🫶

♬ son original - Gabriel Attal

(Borítókép: Lady Gaga és Michael Polansky. Fotó: Gotham/Getty)