Mai Instahíradónkban is összefoglaltuk, hogy mit osztottak meg magukról a külföldi és hazai hírességek.
  • A mexikói származású Selena Gomez sírva fakadt Donald Trump döntése miatt, miután a frissen beiktatott amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok történetének legnagyobb kitoloncolási tervét, aminek az első lépéseit az Egyesült Államok kormánya már meg is tette. A terv szerint többek között azokat a mexikói bevándorlókat is kitoloncolnák, akik nem rendelkeznek amerikai állampolgársággal. 
  • Szabó Zsófi továbbra is kirobbanó formában van, ez jól látszik a minap közzétett fotón is, amelyen egy sportmelltartóban és testhez simuló edzőnadrágban mutatta meg magát az Instagramon. A bejegyzés ide kattintva látható. 
  • Görög László és Czakó Julianna 2017-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent. A színész házaspár között ugyan 23 évnyi korkülönbség van, ám ez cseppet sem jelentett akadályt számukra, hiszen harmonikus kapcsolatban élnek. Kislányuk, Gizike már iskolás, és egyértelműen örökölte édesanyja szépségét. A színészt legutóbb a vörös szőnyegen fotózta együtt a hot! magazin a gyönyörű családjával.
  • Tóth Vera az utóbbi években komoly súlyfeleslegtől szabadult meg, azonban a kommentelők szinte sokkot kaptak, hogy mekkorát változott a 39 éves énekesnő. Tóth Gabi testvére a Duna televíziónak adott interjúban beszélt a Csináljuk a fesztivált! című műsorról. Az alábbi kommentek érkeztek a videóra: „Mi történt Verával?”, „Pont úgy néz ki mint a húga”, „Felismerhetetlen!”.
  • WhisperTon korábban már elárulta, hogy még sosem volt párkapcsolata, de nyitott lenne rá. 2024-ben például összesen 12 randija volt négy férfival: egy olasszal, egy japánnal, egy ausztrállal, valamint egy siófoki fiúval is találkozott. Az ausztrál férfi katona volt, ám az is kiderült, hogy az egyik jelöltje nagy valószínűséggel drogdíler lehetett, egy másik pedig DJ-ként dolgozott.
  • Tóth Gabi és Papp Máté Bence nem mindennapi meglepetéssel készült az énekesnő kislányának, Hannarózának. A pár felkeresett egy állatmenhelyt, ahonnan két tündéri kölyökkutyát vittek haza.

(Borítókép: Tóth Vera. Fotó: Papajcsik Péter/Index)