Mai Instahíradónkban is összefoglaltuk, hogy mit osztottak meg magukról a hírességek a közösségi oldalaikon.
  • Hivatalosan is bejelentette visszavonulását Csuja Imre – írta meg az Örkény Színház a Facebook-oldalán. A Jászai Mari-díjas színész a meglévő szerepeiben még játszik, de új feladatokat már nem vállal.

Csuja az évadzárón búcsúzott kollégáitól, és elmondta: most már pihenni, kertészkedni és unokázni szeretne. A népszerű színész olyan filmekből lehet ismerős, mint az Üvegtigris, a Valami Amerika vagy A mi kis falunk.

Korábban még reménykedett benne, hogy egyszer Kossuth-díjat is kaphat, de úgy érzi, eljött az idő a nyugodtabb évekre.

  • Örömhír érkezett ifj. Richter Józsefről: a 33 éves cirkuszigazgató első gyermekét várja spanyol lábzsonglőr párjával, Ludmilla Valla Bertinivel – tudta meg a Blikk. A pár már meg is tartotta a babaváró bulit, ahol kiderült: kisfiuk lesz.

A babavárót stílusosan a nagykőrösi Richter Safari Parkban tartották, ahol tortával, tűzijátékkal és kék füsttel ünnepeltek.

Richter József két év szingliség után találta meg újra a szerelmet, és most nemcsak a Sztárboxban, hanem az életben is új kihívások elé néz.

  • Hivatalosan is kimondták az igent: Kárász Róbert feleségül vette a nála 14 évvel fiatalabb operatőrt, Baska Barbarát – tudta meg a Blikk. A páros egy éve alkot egy párt, és alig 65 nappal a megismerkedésük után már az eljegyzés is megtörtént.

Az esküvőjük május 24-én zajlott Csopakon, baráti hangulatban, 85 meghívott vendéggel. A meghitt pillanatok között volt emlékezés az ara szüleire, gyermeksátor, neves fellépők, és persze egy mélyről jövő fogadalom:

Ez a szerelem mindent felülír!

– fogalmazott a boldog férj.

  • Scarlett Johansson igazi show-t csinált a Jurassic World: Újjászületés londoni premierjén: a vörös szőnyegen ugyanis szájon csókolta filmbeli partnerét, Jonathan Bailey-t – írta meg a Blikk.

A közönség meglepetten figyelte a váratlan jelenetet, ami azonnal elindította a pletykákat: vajon mi történik a háttérben? A rajongók Colin Jost reakciójára is kíváncsiak voltak, hiszen a színésznő boldog házasságban él férjével és közös gyermekükkel.

A találgatások azonban feleslegesek: Bailey ugyanis nyíltan meleg, így a csók csupán baráti, játékos gesztus volt. Scarlett így is gondoskodott róla, hogy ne csak a dinoszauruszokról szóljon az este.

(Borítókép: Scarlett Johansson. Fotó: Getty Images)