Hétvégi Instahíradónkban is összefoglaltuk, hogy mit osztottak meg magukról a legnagyobb külföldi és hazai hírességek.
- Czippán Anett váratlanul kórházba került: a műsorvezető a közösségi médiában köszönte meg az egészségügyben dolgozók türelmét és kedvességét, akik remekül bántak vele.
„Ezt a posztot azért írom, mert szeretném megköszönni a mindenki által csak Kútvölgyiként emlegetett kórház orvosainak, asszisztenseinek, ápolóinak, dolgozóinak a profizmusát, gondoskodását és kedvességét, ami miatt mindvégig biztonságban éreztem magam váratlan ott tartózkodásom alatt. Végtelenül hálás vagyok! És köszönöm Klárinak, Fanninak és Jankának, hogy a világ legjobb szobatársai voltak!” – olvasható a posztjában.
- Tolvai Reni elutazott külföldre pihenni. Az énekesnő egy napsütötte tengerpartos nyaralóövezetben van, ahol a közösségi média posztjai alapján remekül érzi magát, és valóban sikerül neki feltöltődnie.
- Szabó Zsófi teniszezéssel ütötte el az idejét. A gyönyörű műsorvezető a bejegyzése alapján most kezdte el elsajátítani a sport alapjait, mindezt pedig egy nagyon dögös, kék edzőszettben teszi, ami tökéletesen kiemeli, hogy milyen remek formában is van.
- Zimány Linda is elment nyaralni: a modell Franciaországba ment, hogy kipihenje magát. Mindehhez pedig egy fehér bikini felsőt választott, ami tökéletesen összhangban van lebarnult bőrével.
- Kendall Jenner egy bohókás, nyárias fotózáson mutatta meg bomba alakját. A Kardashian-testvér újra bebizonyította, hogy nem hiába napjaink egyik legkeresettebb és legjobban kereső modellje.
(Borítókép: Zimány Linda. Fotó: Tövissi Bence/Index)