Richard Gere évekig az Oscar-gála közelébe sem mehetett, az volt a bűne, hogy az 1993-as díjátadón nyíltan bírálta a kínai kormányt Tibet elnyomása miatt.
A buddhista színész akkor arra kérte a közönséget, hogy gondolatban „szeretetet, igazságot és józanságot” küldjenek Pekingbe, és felszólította a kínai vezetést, hogy vonja ki csapatait Tibetből, hagyva a tibetieket szabad, független népként élni. A teremben tapsot kapott, a kulisszák mögött viszont fekete listára került: az Akadémia gyakorlatilag 20 évre kitiltotta.
Nemrégiben egy interjúban beszélt minderről, elmondása szerint nem neheztel senki, és nem úgy élte meg a történteket, hogy a ún. rosszfiúk állnak vele szembe.
Azt teszem, amit helyesnek érzek, és nem akarok senkinek ártani”
– magyarázta, hozzátéve, hogy igyekszik a Dalai Láma szellemiségéhez közel maradni.
Gere egyébként korábban tréfálkozott is a kitiltásán: 2003-ban ugyanis újra meghívták (mindössze tíz évvel a kitiltás után), azt követően, hogy szerepelt a Chicago című filmben (ami több kategóriában is jelölt volt), A színész akkor úgy fogalmazott,
úgy tűnik, ha elég sokáig a pályán maradsz, egyszerűen elfelejtik, hogy valaha kitiltottak.”
Most pedig ismét egyértelművé tette: a 20 év Oscar-„száműzetést” nem bánja, és ma is vállalja azt, amiért annak idején megbüntették.
(Unilad)
(Borítókép: Northfoto)