A Reszkessetek, betörők! évtizedek óta szerves része a karácsonynak. Vannak, akik máig imádják, és rendre megnézik, míg másokat a hideg ráz tőle, de egy tény: megkerülhetetlenül az ünnephez tartozik. Főleg az első két rész, melyben Kevin McCallister (Macaulay Culkin) igyekszik kibabrálni a kissé ügyetlen betörőkkel. Persze a szemfüles rajongók – főleg, akik már ezredjére nézik újra – kiszúrtak a filmben egy-egy bakit, összeállításunkban most ezeket mutatjuk meg.
A gyerek, aki előre elmondja a szöveget
A film első felében bizonyára mindenki emlékszik arra a jelenetre, amikor a McCallister család elalszik, és óriási késésben indulnak el a reptérre. Az értük érkező egyik kocsi sofőrjét – miközben a családot várja – az egyik szomszéd fiú nyaggatja a fura kérdéseivel – ő lesz az a fiú, akit Kevin helyett beleszámolnak a létszámba, és itt indul el a lavina –, ám ha jól megnézzük, akkor a srác a sofőr egyik mondatát tátogja, amit az még el sem mondott. Ez egy tipikus forgatási baki, amit ha egyszer kiszúrunk, akkor nehéz nem odafigyelni rá.
A szánkózás, ami fizikailag lehetetlen
A film egyik ikonikus jelenete, amikor Kevin a lépcsőről indulva, szánkóval csúszik ki a bejárati ajtón. Ez már önmagában is elég merész, de amikor a kamera fentről veszi a jelenetet, akkor jól látszik, hogy a lépcsősor nem is is esik egy vonalba az ajtóval, szóval a valóságban sosem tudott volna így kirepülni rajta. Ráadásul, amikor Kevin átszáguld az ajtón, egy pillanatra kerekek is láthatók a szánkó alatt, vagyis valójában egy trükkös kelléket használtak a kaszkadőrmutatványhoz. Oké, persze ezt azért jó eséllyel gondoltuk is, de azért gyerekként tutira többünknek eszébe jutott, hogy mekkora buli lenne így szánkózni.
A folyton átváltozó nadrág
A harmadik az igazából csak egy kis figyelmetlenség. Feltehetően az adott jelenetet nem egyszerre vették fel, az alkotók figyelmét pedig elkerülte, hogy Kevinen folyamatosan változik a nadrág színe. Az említett momentum kezdetén Kevin még sötét nadrágot visel, majd mire visszaér a házhoz, már kék farmer van rajta, pár perccel később pedig, amikor a csapdákat készíti elő, akkor megint az eredeti nadrág látható rajta.
A rajongók reakciója
A fent említett bakikat Egy TikTok-felhasználó, @1minutecritic szedte össze egy videóban, a kommentszekcióban pedig sokan bevallották, nekik ezek eddig fel sem tűntek.
Nem vettem észre, mert imádom ezt a filmet”
– írta az egyikük, egy másik hozzászóló pedig viccesen azt írta:
Karácsony tönkretéve. Köszi, haver.”
Akár bosszantónak, akár szórakoztatónak találjuk ezeket a bakikat, egy biztos: a Reszkessetek, betörők! továbbra is az ünnepi időszak egyik legtöbbet nézett filmje marad, valószínűleg még jó sokáig.
(Unilad)
(Borítókép: Northfoto)