Kulcsár Edina orrműtétje balul sült el.

Kulcsár Edina nemrég a NŐfilter című podcast műsor vendége volt, ahol egyebek között – a többi vendéggel, Tóth Gabival és Gáspár Evelinnel egyetemben – a szépészeti beavatkozásokról beszélt. Az egykori szépségkirálynő egy ponton elárulta, néhány évvel ezelőtt egy orrműtétje nagyon rosszul sült el. 

Edina a műsorban felidézte, hogy gyerekkorában sok bántás érte az orra miatt, ez pedig odáig vezetett, hogy felnőttként több orrműtéten is átesett, ám az utolsó beavatkozásra nagyon horrorisztikus élményként emlékszik, így elmondása szerint többet nem vállalkozna ilyesmire, már csak azért sem, mert mára már megbarátkozott azzal, hogy nem tökéletes az orra. 

Nyitott porccal születtem, leginkább Gerard Depardieu-höz tudnám hasonlítani, szerintem mindenki tudja, milyen az orra. Nem volt annyira durva a helyzet, de szögletes volt, és volt benne egy lyuk. Anyukám mindig simogatta, és mondta, hogy szerinte olyan, mint a lovacskáknak az orra, kedvességből. Egyszer ezt meghallotta az egyik osztálytársam még általános iskolából, és onnantól kezdve nem mostam le magamról”

– magyarázta Edina, aki elmondta, az első fotózásán is megkapta annak idején, hogy valamit kezdenie kellene az orrával. 

Rosszul éreztem magam tőle, és frusztrált. Aztán rossz helyre mentem, nem volt pénzem, feljebb került a lyuk, aztán garanciálisan visszamentem, még rosszabb lett. Hosszú utat jártam be, és a vége az volt, hogy a fülemből vettek porcot, meg a fejemből kötőszövetet”

– idézte fel az egykori szépségkirálynő, akit nem csak fizikailag, de lelkileg is megterhelt ez az időszak, főleg azért, mert a gyógyulási idő sokkal hosszabb volt, mint amire számított. 

Úgy be volt dagadva, hogy hónapokig sapkában jártam, megtanultam profin kontúrozni, hogy ne látszódjon annyira, és otthon sírtam, hogy – emlékszem, a kisfiam (Medox) már megszületett – 'egy csúnya, otthonülő háziasszony leszek, aki soha nem megy többet ki az utcára'. Úgy voltam vele, nem baj, ez rendeltetett nekem. Aztán végül is helyreállt. Most sem tökéletes, de soha többet nem nyúlnék hozzá”

– fogalmazott. 

Edina a beszélgetés során arról is mesélt, hogy kb. 10 éve gondolkodik azon, hogy plasztikáztatja a melleit, nemrég időpontot is kapott egy klinikára de most inkább afelé húz, hogy mégis nemet mondjon a beavatkozásra. Végezetül hozzátette, négy gyermek után hasplasztikát tervez. 

A beszélgetést itt lehet visszanézni: 

(Borítókép: YouTube/NŐfilter)