Az angol királyi család egykori dajkája, Mabel Anderson elárulta, milyen becenevet adott annak idején András hercegnek (aki hivatalosan már nem herceg). Anderson egyébként nem csak Andrásra vigyázott annak idején, hanem II. Erzsébet királynő többi gyermekére, köztük a jelenlegi uralkodóra, III. Károly királyra is.
Szoros kapcsolat a királlyal
A beszámolók szerint egyébként Anderson és Károly király között különösen szoros kapcsolat alakult ki az évek során, sőt amikor a dadus nemrégiben betöltötte a 100. életévét, az uralkodó személyesen is köszöntötte őt, és átadta azt a hagyományos királyi üzenetet, amelyet minden brit állampolgár megkap, amikor eléri ezt a kort.
Andrásról is megszólalt
A korábbi dadus visszaemlékezéseiben Andrásról is megszólalt, és elmondta, gyerekként meglehetősen eleven természetű volt. Olyannyira, hogy egyszer azt mondta róla, egyetlen gyerekszoba sem bírna el két olyan gyereket, mint ő.
Állandó csínytevései miatt Anderson végül egy két szóból álló becenevet adott neki: „young imp”, vagyis nagyjából „kis ördög” vagy „csintalan kölyök”. A megnevezés jól tükrözte a herceg gyerekkori viselkedését, hiszen a beszámolók szerint gyakran okozott fejfájást a környezetének.
András és a botrányok
András neve az elmúlt időszakban ismét reflektorfénybe került, mint ismert, és ahogyan azt itt, a Velvet oldalán is megírtuk a rendőrség nemrégiben őrizetbe vette a címeitől megfosztott András herceget, közfeladatot ellátó személy által elkövetett kötelezettségszegés gyanújával, a hatóságok emellett két helyszínen házkutatást is tartottak. Az őrizetbe vételre azt követően került sor, hogy újabb részletek láttak napvilágot a volt yorki herceg Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatáról. Bár Andrást elengedték, a vizsgálat tart, és sokakban felmerült a kérdés, mi lesz akkor, ha a volt herceget valóban elítélik és börtönbe zárják.
(Borítókép: Getty Images / Pool / Pool)