Végre megérkezett a Dűne 3. előzetese, ami nem csak a történet folytatásába enged némi betekintést, hanem látványos karakterátalakulásokat is felvonultat. A március 17-én bemutatott trailerben láthatjuk ugyanis Robert Pattinsont is, aki gyakorlatilag teljesen felismerhetetlen külsővel jelenik meg.
Pattinson átalakulása
A színész a rejtélyes és fenyegető Scytale karakterét alakítja, aki egy alakváltó, és a történet egyik kulcsfigurája. Az előzetesben világos, szinte szőke hajjal és szemöldökkel tűnik fel, ami jelentős eltérést jelent korábbi megjelenéseihez képest.
Nagyszabású lesz
A filmet egyébként Denis Villeneuve rendezi, és a folytatás is rendkívül nagyszabásúnak ígérkezik. A harmadik rész időben 17 évvel a második rész eseményei után játszódik, amikor a Timothée Chalamet által megformált Paul Atreides már hatalmas befolyással bír, azonban ennek a súlyos következményeivel is szembe kell néznie. A rendező elmondása szerint a történet középpontjában az áll, hogy Paul hogyan birkózik meg a hatalommal és az erőszak ördögi körével. A film hangulata is változik: míg az első rész inkább felfedező jellegű volt, a második háborús filmként működött, a harmadik epizód inkább feszült thrillerként definiálható.
Sötét és intenzív
A trailer tanúsága alapján a film hangvétele sötétebb és intenzívebb lesz, mint az előző részeké. Paul karaktere is jelentős változáson megy keresztül: egy ponton borotvált fejjel, elszántan készül a harcra, miközben saját halandóságával is szembe kell néznie.
Sztárparádé a vásznon
A filmben több ismert színész is visszatér, köztük Zendaya, Javier Bardem és Rebecca Ferguson, de új arcokkal is bővül a szereplőgárda, a produkcióban feltűnik például Florence Pugh, Anya Taylor-Joy és Jason Momoa is.
Timothée Chalamet egy videóüzenetben úgy fogalmazott, hogy a trilógia elkészítése hosszú és meghatározó folyamat volt számára, és külön kiemelte Denis Villeneuve munkáját, amelyet „a filmművészet igazi példájának” nevezett.
Nem csak háború, hanem szerelem is
Bár a harmadik rész akciódúsabbnak és sötétebbnek ígérkezik, a történet érzelmi vonala sem tűnik el. A rendező hangsúlyozta, hogy Paul és Chani kapcsolata továbbra is fontos szerepet kap a filmben.
„Ez még mindig egy szerelmi történet”
– fogalmazott Villeneuve, utalva arra, hogy a látványos csaták és politikai intrikák mögött személyes drámák is meghúzódnak.
A Dűne 3. része 2026. december 18-án debütál a mozikban.
(ENews)