A 24 éves édesanya a héten megrázó vallomást tett az egyik videójában: elárulta, hogy az elmúlt hónapokban nagyon nehéz időszakon van túl a családja, mivel kiderült, hogy 2 éves kislánya, Whimsy Lou rákos beteg. Az Instagram-oldalán közzétett videót azzal kezdte, hogy kijelentette, hogy a jelenlegi helyzetnek nincs egyszerű elmondása vagy megbeszélése – írta meg a PageSix.
Nara Smith és férje, a 28 éves Lucky Blue Smith „valami gyanúsat vettek észre” a kislányon, ezért elvitték a sürgősségire, azonban az ottani személyzet „nem tudott mit kezdeni vele”. Ezután gyermekorvoshoz fordultak, ahol azt tanácsolták nekik, hogy azonnal vigyék el a gyermeküket klinikára.
Abban a pillanatban megszakadt a szívem. Nem tudom, hogy a megérzésem volt-e, vagy egyszerűen anyai intuíció, de az első gondolatom az volt: rákos.
Sok röntgen, ultrahang és végül biopszia után azonnal felhívtak minket, és közölték, hogy rákos. Azt mondták, hogy már áttéteket is találtak, és azonnal el kell kezdenie a kemoterápiát” – emlékezett vissza a történtekre.
Az egész helyzet nagyon nehéz a családnak
Nara Smith azt nem részletezte, jelenleg milyen állapotban van a kislányuk, de megjegyezte, hogy „ennek feldolgozása és az egész helyzet kezelése családként nagyon nehéz”. Kiemelte, hogy férjével közben „szeretettel és gondoskodással” figyelnek a többi gyerekükre is: a 5 éves Rumble Honey-ra, a 4 éves Slim Easy-re, a 2025 végén született Fawnie Golden-re, valamint Lucky Blue Smith korábbi kapcsolatából született 8 éves kislányára is.
„Nagyon sokat vagyunk kórházban Whimsy mellett, és emellett a munkát is próbáljuk egyensúlyban tartani, ami rendkívül nehéz. Vannak könnyebb napok, és vannak nagyon nehéz napok is, és csak annyit tehetek, hogy próbálok mindent a legjobb tudásom szerint csinálni” – fogalmazott utalva rá, hogy az elmúlt hónapokban kevésbé volt jelen a közösségi médiában.
Azért akartuk ezt megosztani, hogy… akár arra is ösztönözzünk másokat, hogy menjenek el kivizsgáltatni valamit, amit eddig halogattak
– zárta a gondolatait.
Világsztárok biztosították őket a támogatásukról
Többek között a Raye énekesnő és a influenszer Haley Baylee is azok között volt, akik jókívánságokat írtak Smith videója alá a diagnózisról szóló bejegyzésnél. Leona Lewis azt írta a közösségi médiában, hogy „rengeteg szeretetet küld” nekik. Charlie Puth pedig azt üzente, hogy „az egész világ” Smith és családja mellett áll – írta meg a BBC.
(Borítókép: Nara Smith. Fotó: Getty Images)